Református főgimnázium, Nagykőrös, 1937
Szécsény Andor Vili. o. tanulók (150 szótag). Közülük Hegedűs Frigyest díszoklevéllel tüntették ki. 7 Sakk-kör. A kör Tóth József (körösi) vezetőtanár felügyelete alatt 60 taggal működött. Alakuló gyűlését 1937. szeptember 12-én tartotta. Ifjúsági elnöke Vizy János VIII. o. t., titkár-jegyzője Bukta Ferenc VIII. o. t., később Hegedűs Frigyes VIII. o. t., pénztárosa Kovács Gyula VIII. o. t. volt. A kör vasárnap délelőttönként tartotta gyűléseit. A háziverseny eredménye a következő: 1. Vizy János 9'5 ponttal, 2. 3. Kovács Gyula VIII. és Marton Tibor VII. o. t. 9—9 ponttal, 4. Juhász Károly VIII. o. t. 8 ponttal, 5. Abdái Zoltán VI. o. t. 7'5 ponttal, 6. Hegedűs Frigyes VIII. o. t. 5'5 ponttal. Az első helyezett 10 P, a második és harmadik helyezett egyenkint 5—5 P jutalmat kapott. A kis sakkozók közül Gerenday Endre és Mocsári Tibor II. o. tanulók kaptak 5—5 pengő jutalmat. A kör csapata több ízben mérkőzött a városi sakkor és a tanítóképző- intézeli sakkor csepataival. Jelentékeny fejlődést látunk a múlthoz képest a kör munkájában, ami főkép annak tulajdonítható, hogy a körnek ez évben sikerült 9 sakkészletet beszereznie. A tagok létszáma ebben az évben a múlt évinek a négyszeresére emelkedett. 8. Cserkészet. Intézetünk 216. számú Arany János cserkészcsapata Dr. Körmöczy László csapatparancsnok és Szalay László tiszteletbeli csapatparancsnok vezetésével szeptemberben új munkába kezdett. A szünidőben Révfülöp—Kővágóörsön táborozott 3 hétig a csapat 1937. június 25-től július 16-ig 18-as létszámmal. A csapat egyetemi Ordas-őrse is volt a Balatonon a csapat vitorlásával egy hétig önállóan. A vitorlást az őrs vezetője, Dezső Lóránt egyetemi csillagászati gyakornok, vizsgázott vitorlásvezető vezette. Vízi mozgótáboruk alatt bekalandozták az egész Balatont. A csapatmunka 69-es létszámmal indult meg és végződött be (parancsnokság : 2, egyetemiek Ordas-őrse : 10, felavatott cserkész: 37, jelölt: 20) 5 őrssel. Az őrsi összejöveteleket hetenként ősztől februárig vezetői összejövetelek előzték meg, amelyeken közösen készültek az őrsvezetők arra, hogy összejöveteleik tartalmasak és hasznosak legyenek. A másod-, elsőosztályú és különpróbás próbázottak száma 37. A csapat 1938. május 28-án 20 jelöltet avatott fel a Pálfájában az iskola tanárai, a szülők és a tanulók jelenlétében, egybekötve a madarak és fák napjával. A csapat 3 segédőrsvezetője résztvett a Hárshegyi Cerkészparkban husvétkor rendezett országos őrsvezetői táboron s a három közül Ármay Lajos elnyerte a HÖK-fokozatot. Novemberben a díszteremben teadélutánt rendezett a csapat. Résztvett minden alkalommal a református egyház által rendezett templomi ünnepélyeken, ahol a vendégek fogadásánál kellett a rendezésben segí33