Református főgimnázium, Nagykőrös, 1935
86 lakó felügyelő tanár vezetése alatt állanak, aki ellenőrzi a tanulókat és mindenben segítségükre van. Az internátus és konviktus együttes díja évi 400 pengő, mely összeg havi előzetes részletekben fizetendő. Ezen kívül beíratáskor bútor, fürdő és evőeszközhasználat, valamint orvosi díj címén egész évre fizetendő 34 pengő. Néhány igen szegénysorsú és igen jó előmeneteli! tanuló (a létszám 20 százaléka) kedvezményben részesülhet. E kedvezményesek évi 300 pengőt fizetnek. Ágyneműről (matrac, továbbá lepedő, párna) minden növendék maga gondoskodik. ágy mérete: 190x90 cm. Barna ágytakarót az egyöntetűség céljából a gimn. igazgatóság útján lehet beszerezni beköltözéskor kb. 7 pengőért. A növendék magával hozandó felszerelését a mai viszonyok között nem szabjuk meg, azonban kérjük a szülőket, hogy úgy felső, mint alsó ruhákkal oly mértékben lássák el gyermekeiket, hogy az egészség és a tisztaság követelményeit teljesíthessék. A mosást nem vállalja az internátus, (bár a személyzetmagán úton vállalkozik rá), ezért elegendő, ha a szülők monogrammal látják el a tanuló fehérneműit. Sorszámot nem adunk. Minden internátusi növendék köteles év elején magával hozni egy hat- személyes fehér abroszt, otthoni használatra szánt evőeszközt, pohara*, 2 tányért, és a ruha-könyvszekrényre 2 kis Wertheim lakatot. Az internátus-konvikt-usba való felvételért a kérvények „A nagykőrösi ref. egyház gimnáziumi internátusának igazgatóságához“ küldendők július 1.-ig. Ha esetleg üres hely mutatkoznék, később is veszünk fel jelentkezőket. A kérvényhez melléklendő a Tanulmányi Értesítő, illetve az I. osztályba jövőknél az elemi iskolai Értesítő Könyvecske, születési anyakönyvi kivonat és ujraoltási bizonyítvány. Az internátusi felvételről a jelentkezések sorrendjében hamarosan értesítést kap a szülő vagy gyám, amelyre nyomban nyilatkozni tartozik, hogy elfogadja-e a felvételt. Ha válasza 8 napon belül okmányokkal felszerelve nem érkezik meg az igazgatói irodába, a felvételről lemondottnak tekintjük, s helyére mást veszünk fel. Az internátusi felvétel gimnáziumi előjegyzésül is szolgál, azonban köteles a tanuló az évi Értesítőben jelzett napokon a gimnáziumi irodában megjelenni és ott szabályszerűen beiratkozni. Internátusi kérvényével esetleg még be nem adott okmányait hozza magával. Az internátusi és konviktusi díjak minden hó 5.-ig fizetendők csekken a nagykőrösi református egyház pénztárába. Vidékieknek kérésre készséggel ad a pénztár csekklapot, melynek száma biankó kiállítás esetére (azaz, ha postán vásárol valaki üres csekklapot), 57,303. A csekktulajdonos neve helyére „Nagykőrösi Ref. Egyház Pénztára“ Írandó. Internátusi növendékeink száma a jelen tanévben 42 volt. Internátusunk a III. kér. Örkényi ut 9. szám alatt néhai Fitos Vilmos, Arany János egykori tanítványa által hagyományozott hatalmas nemesi