Református főgimnázium, Nagykőrös, 1935

84 nek. Az iskolai év ünnepélyes megnyitását a helybeli ref. tanítóképző intézettel és a ref. polg. fiúiskolával közösen szeptember hó 13.-án vasárnap tartjuk. A pótló és javító érettségi vizsgálat a dunamelléki református egyház- kerület öt gimnáziumának tanulói részére az idén Kunszentmiklóson, a ref. Baksay S. reálgimnáziumban lesz. Jelentkezés határideje augusztus 20. Személyazonosság általunk hitelesített fényképpel igazolandó. Az I. osztályba iratkozó tanulóknak a IV. o. elemi iskolai értesítőt, a születési anyakönyvi kivonatot és az ujraoltási bizonyítványt kell magukkal hozni. Ha utóbbi nincs, mi beoltatjuk. A II.—VIII. osztályba lépő tanulókat a Tanulmányi Értesítő alapján vesszük fel, de a VII. és VIII. osztályba más intézetből jövő tanuló csak nagyon kivételes és indokolt esetben nyerhet felvételt. A református és evangélikus tanulók beírási és iskolai vegyesdíja (ami szeptemberben a behatáskor egy összegben fizetendő) 44 pengő, évi tandíja 30 pengő. Tehát egész évre összesen fizetendő 74 pengő. A más vallásuak beírási-vegyesdíja (ami a behatáskor egy összegben fizetendő, mint a református és az evangélikus tanulóknál) 52 pengő, évi tandíja 60 pengő. Tehát egész évre összesen fizetendő 112 pengő. A tandíj 4 részletben, esetleg havonként, előre fizetendő a református egyházpénztár 57.303 számú csekklapján. A esek hátlapján mindig közlendő, hogy a pénz milyen nevű s hányadik osztálybeli gimnáziumi tanuló számlájára s milyen címen fizettetett be, (pl. N. N. gimnáziumi V. o. tanuló tandíja vagy internátusi dija). Az V.—Vili. osztályok tanulói a görög nyelv helyett az angol nyelvet is tanulhatják a görög nyelv számára előírt óraszámban. Ez esetben a fenti tandíjon kívül még évi 20 pengőt fizetnek az egyházpénztárba. Tandíjmentességet csak jeles, kivételesen jó előmenetelő és példás viseletű szegény tanulók kaphatnak Ilyen irányú kérvények szeptemberben a behatáskor és a második félév elején: február 1.—10. között az igazgatói irodá­ban adandók be. Az internátus, konviktus, valamint a tandíjkedvezmény csak egy félévre szól. Az I. osztályba iratkozó, valamint más intézetekből jövő tanulók az I. félévi eredmény alapján kaphatnak kedvezményt a II. félévre. Ifjúsági Segitőegyesületünk szegénysorsú, jó előmenetelü és magaviseletü tanulóknak darabonként 50 fillér használati díj ellenében segélykönyveket is ad. A kérvény a beíratáskor adandó be az igazgatói irodában. A folyamodványban, — mely a Segítő Egyesület Választmányához címzendő, — egymás alatt felsorolandó az intézetünkben használatban levő és kért könyvnek szerzője és címe. A könyveket, — amennyire a készlet futja — még a tanítás megkezdése előtt a hirdető táblán, vagy a megnyitó ünnepen közlendő időpon'ban meg­kapja a tanuló. A hiányzókat ezután is be lehet szerezni. A nagy szünidőre senkinek, magántanulóknak pedig egyáltalán nem adunk segélykönyveket. A tankönyvek jegyzéke jelen Értesítőnknek a végén olvasható, s azonfelül

Next

/
Thumbnails
Contents