Református főgimnázium, Nagykőrös, 1935
19 hires képén a halál, az a végzetes kór (carcinoma linquaelateris), amely nemsokára megfagyasztott az ajkán minden örömet... Mikor a múlt év augusztusában, egy rekkenö nyári délelőtt, 45 éves érettségi találkozónk alkalmával utoljára látogattam meg otthonában, kint üldögélt felesége mellett, szép, gondozott udvaruk virágágyai közt, egy lombhullató öreg eperfa árnyékában... Újság volt a kezében, mintha olvasna, pedig inkább csak úgy mélázott csöndben maga elé ... Jöttömre mégis fölélénkült, és szinte lázas mohósággal kezdett érdeklődni minden iránt, ami azok alatt az izgalmas napok alatt történt Kőrösön, a Diákszövetség ülésein, az érettségi találkozókon, aztán hogy hogyan vannak a közös ismerősök, otthon, Debrecenben és másfelé ? Mert jómaga, mint mondotta, talán féléve is van már, hogy ki se húzta lábát az udvarukról. Mivel beszélnie nem igen volt szabad, inkább csak a szeme csillogásával kisérte az eseményeket, mindig másokután tudakozódva, a maga buját- baját alig emlegetve előttem. Így búcsúztam el tőle a déli harangszónál, déli verőfényben, hittel-reménnyel szorítva egymás jobbját a közeli viszontlátásra, így is fog állni előttem — az arca, alakja, a lelkülete, mindig .melegen és tisztán“, mintegy soha kinemalvó energiaforrás mindnyájunk számára... Mert benne egy tetőtől-talpig nemes férfi, szivét-magát készséggel osztogató atyai barát és egy nagy magyar tanító távozott el örökre a körünkből. Utolsó képviselője annak a jeles tanári karnak, mely az ötvenes évek nagy hagyományait a hit, a tudás és a honszeretet oltára körül ismét fel tudta ragyog- tatni Kőrösön. Legyen áldott Benne mindnyájuk emlékezete. Debrecen. Pap Károly. 2*
