Református főgimnázium, Nagykőrös, 1935
8 hattuk az egész maradéktalan magyar sorsot, múltat, jelent, jövendőt, láttunk eget beárnyékoló katasztrófákat, halálból való újjászületést, a sorsunk Grál lovagjait, vezérlőfejedelmeket, országépitőket, prédikátorokat, professzorokat. Ebben az iskolában élt, nevelt a mult, a tradíció, minden nagykőrösi volt, magyar volt, kálvinista volt. Ez a nevelés lélekajándékozást jelentett. És épen ezért, bárhol jártunk, vittük magunkkal a mi külön körösi világunkat, elkísért bennünket a négy égtáj felé néző nagy ablak szemével a vén körösi torony, lelkűnkben feledhetetlenül zúgtak a körösi harangok, régi zsoltárok és himnuszok. — Hazahoztam ezt a lelket, földünknek, fajtánknak, egyházunknak alázatos, féltő szeretetét. Ma azért jöttem, hogy beszámoljak a talentumokkal való sáfárkodásomról és egy élet háláját lerójjam Nagykőrössel, egyházammal és iskolámmal szemben. — Tegnap este zúgtak újra a harangok az öreg toronyban, hazavárta visz- szahivott fiát az ünneplő Nagykőrös, ma minden fény, öröm s dicsőség szálljon arra az iskolára, amely szárnyakat, lelket, indítást adott, s szivem minden szeretete had fonja körül a professzoraimat, akiknek imádsága vált valóra, amikor lelkipásztorrá lettem. A régi diák mégegyszer köszöni a meg nem érdemelt sok szeretetet. Életem szolgálatát ajánlom föl iskolámnak és profesz- szoraimnak hűséggel és gyermeki szeretettel.
