Református főgimnázium, Nagykőrös, 1934

27 Eddig kb. 10.000 képet mondhatnak a magunkénak 174 tekercsben. A mozifilm is fontos lesz a mozgások élethű visszaadását is kívánó be­mutatásoknál, pl. kísérletek, folyamatok visszatükröztetésére. Azonban hangsúlyozzuk, hogy aránytalanul drága lesz. Még a kölcsönzés díja is több, mint egy-egy filmcsík örökára. Állandó nagy adóval terheli meg iskoláinkat, ami nálunk is legalább 5—600 P-t kitehet. Kétségkívül így is nagy áldás, de gondoljuk meg, mi lett volna, ha minden iskola évente ennyit költhetett volna színes, szemléltető képek beszerzésére. Azt is megemlítjük, hogy az idén is filmen örökítettük meg a diák­ballagást és a középfokú iskoláink tornaünnepélyét. Milyen kedves em­lékek lesznek ezek valaha ! Milyen érzésekkel fogja látni magát a fil­men visszaifjodva a 40 — 50 éves találkozók vén diákja, vagy akár uno­káinak unokája ! így tesz szolgálatot az érzelmi nevelésben, az iskola vonzóerejének fenntartásával is ! Áldozatokkal is szolgáljuk ezt a szem­pontot ! e) Könyvtárak. I. Tanári nagykönyvtár.- Őre Szalay László. Állomá­nya 30.770 kötet mintegy 100 000 P értékben, amely könyvanyag ren­dezése az idén befejezést nyert. Minden műnek kél cédulája van : egy a betűrendes, egy pedig a szakkatalógus számára, amely cédulák az idén beszerzett uj dobozokban rendezve egy uj redőnyös, zárható kartothék-szekrényben vanDak elhelyezve. Ezévi gyarapodás: 1. Vétel utján: Markó Á.: II, Rákóczi Ferenc, a hadvezér, Hollós L.: Szekszárd vidékének gombái, Polner Ö.: A Mária Terézia-rend közjogi jellege, Fodor F. : A jászság demográfiája a 17. században, Tóth L., Abszolút és relativ magánjogi jogviszonyok, Zsirai M.: Az obi-ugor igekötők, Petrovics E. : Jegyzetek a művelő­déstörténethez a 19. század I. felében, Császár E.: Szabolcska Mihály emlékezete, Kolozsváry B. : Szász Béla emlékezete, Vendl A. : Böckh Hugó emlékezete, Kuncz Ö.: Négy Ferenc emlékezete,Ilosvay—Tolnay : id. Szily Kálmán emlékezete, Vinkler J.: Magyary Géza emlékezete, Badics F.: Vadnay Károly emlékezete, Mauritz B.: Krenner József emlékezete, Gerevich T,: Pasteiner Gyula emlékezete, Rados G.: Kürschák József emlekezele, Kőnek Fr.: Balló Mátyás emlékezete, Bethlen I. gr.: Gróf Apponyi Albert emlékezete, Moór Gy.: Kunz Jenő emlékezete (Emlékbeszédek). Akadémiai Almanach 1933—34, Magyar pedagóiai lexikon I.—II. kötet, Hajdú J : Eötvös József báró első minisztersége, Schaffer K.: Széchenyi Döblingben, Dékány I.: A társadalomfilozófia alapfogalmai, Halasy Nagy J.: A filozófia kistükre, Tóth Gy. dr.: Dávid FereLC emlékezete, Az unitárius egyház alkotmá­nyának vázlatos kifejlődése, A magyar és külföldi irók jelesei 10 kötet, Gombócz Z. : Magyar etymologiai szótár XI. füzet, Természettudományi lexikon, Éhik Gy. : Prémes állatok tenyésztése, Székely M. versei,

Next

/
Thumbnails
Contents