Református főgimnázium, Nagykőrös, 1934

13

költészete ebből az eszmekörből mentette ihlető erejét, legfenségesebb gondolatok a legkáprázatosabb formában nyernek kifejezést, amit csak emberi gondolat magára ölthet; ez ódákban a honpolgár szíve fűti a lélek alkotó géniuszát; és Horatius ezekkel az ódáival a költőnek azt a bámulatra méltó szerepét tölti be, hogy a leggycnyörűb nyelven tolmácsolója legyen az egész nép érzésvilágának. És a költő megpengeti lantját mindannyiszor, valahányszor érinti hazája nagyságát bármilyen esemény vagy bármilyen hír.

Azokból a változatos költői inspirációkból, melyekben a költőnek meglepő eseményekben gazdag százada bővelkedik, következik, hogy Horatius ódáiban megtalálja a maga helyzetéhez illő gondolatokat és megfelelő érzelmeket a szigorú erkölesbiró, a szenvedélyes örömkedvelő, a had fia, a szónok, a középút bölcs barátja, a becsvágyó és fukar, aki a falusi megányt szereti, vagy a nagy városok zsivajában leli kedvét, a zárkózott és stoikus lélek, a gyöngéd és érzékeny szív, a viruló ifjúság és az élet alkonyán pihenő öregség egyaránt.

Áttérve az ódákról a szatírákra és a költői levelekre, a tárgykör nem változik, Bármilyen formát ad is Horatius gondolatainak, ő mindig morálista marad, szárnyaljon bár a lyrai Parnassus legmagasabb csúcsai felett, vagy szálljon alá a családi költészet legmélyebb ösvényeire, hegy fölötti röptének végén s a völgyben tett séta útjának határállomásán mindig ugyanazt a célt éri el: ez emberek megfigyelését és az élet szemléletét.

Ódáiban szívesen kölcsönöz eszméket, érzelmeket és lyrai formákat a görögöktől. Leveleiben és szatíráiban, szabadabban engedve át magát a saját lényegéből fakadó költői lendületnek, már ritkábban követi a görögöket, s még ha ugyanazon gondolatokat fejleszti is tovább, melyek görög talajon sarjadtak ki, ezekbe a gondolatokba többet ültet át saját leikéből és szivéből, mint ódáiban. Itt egészen eredeti.

Az erkölcsiség ódáiban azokon az általános és örök érvényű eszméken nyugszik, mint szilárd pilléreken, melyekből költészete a tiszta forrás üdeségével táplálkozik. Ez eszmék röviden úgy foglalhatók össze: a szerencse állhatatlan ; az élet múlandó; az öröm ize édes, de sokszor megkeseríti az emberi balgaság; a fényűzés hiábavaló és csalfa álmokba ringat, mig a középúton együtt jár az emberrel a boldogság; az igazságban és erényben benne van a szépség minden kelléke, a bűnt kikerülhetetlenül büntetik az istenek.

Leveleiben az erkölcsi parancsok, a gyakorlati bölcsesség életszabályai, amelyeket állandóan szembeállítja saját cselekvéseivel, hogy általuk ellenőriztesse ezeket és magát folytonos elcsapongásaitól, ha nem is bűnbánó, de őszinte vallomáshoz vezettesse. Az olvasó valóságos lelkiismeretvizsgálással és vallomástétellel áll itt szemben,