Református főgimnázium, Nagykőrös, 1932
6 szól, ami egy nemzet szimfóniákban zengő tüköré. Elfojthatják a magyar szót az erdélyi gyermek ajakán az iskolában, csendőrt állíthatnak az utcára, hogy el ne röppenjen a magyar ige: senki se n akadályozhatja meg, hogy a nagy magyar írókból, elsősorban Arany János műveiből, ha kell, titkon, ajtójukat behajtva, meg ne tanulják a szűz magyar nyelvet. És míg ez hozzájuk ér, akár az éter szárnyain, akár a néma nyomtatásban, hívja vissza őket, mint a puszták lehelete elszakadt gyermekeit. Ez .az Arany általános nemzeti és világirodalmi jelentősége. Magyar Shakespeare 0 mindenképen ; ha egyszer valami szörny ű végítélet folytán elpusztulna a magyar, a jövő az ő műveiből tökéletesen visszatudná varázsolni képzelete hímes szőnyegére, s akkor tudnák meg igazán, mit jelentett a világnak ez a maroknyi magyar ! * * * De Arany nemcsak általános nemzeti érték, nem klenódium, amit múzeumi szekrényekbe zárnak. Szavai minden egyes emberhez is szólnak; tehozzád is, én hozzám is, és mindenki szívébe belesajdulnak. Nem lehet felsorolni azt a sok tanítást, amit a bajban küzdőknek, a kétségbeesőknek, az asztagba hajított villám nyomán Istenhez eszmélőknek, meg nem alkuvóknak, hű barátoknak, rendületlen honfiaknak egyenként igér, — csak a nemzet három rétegére próbáljunk nehány szemet találomra kiragadni a gyöngysorból: A legelső [jmagyar ember a király. Vájjon nem minden magyar királyhoz, különösen fátumunkhoz, minden idegen származásúhoz szól-e Toldi végrendelete, melyet Nagy Lajosnak mond el az élet és halál mesgyéjén : „Szeresd a magyart, de ne faragd le — szóla — Erejét, formáját, durva kérgét róla ! Mert mihaszna simább, ha jól megfaragják, Nehezebb eltörni a faragatlan fát ! “ S a polgárnak, a hazafinak, azt hirdeti egy hatalmas költeménye címében is: „Rendületlenül!'1 Kétségbe eshetsz a magad jövőjéről, a- minthogy Aranyt is megkísértették a kétségbeesés felhői, amikor szétnézett és csak könnyező családját látta körötte, a nemzet jövőjéről azonban egy pillanatig sem esett kétségbe! Aki a Ráchel siralmát írta, nem félt a Heródesektől ! ..........Nem veszhet el az ige, az eszme!" É s nektek, a legkisebbeknek mit hirdet ? : „Kis kacsóid összetéve szépen Imádkozzál édes gyermekem, Mert szegénynek drága kincs a hit, Tűrni és remélni megtanít,. . . Oh remélj, remélj egy jobb hazát !“ ... Én azt hiszem, földi értelemben is mondotta ezt Arany ! Mondta, mert hitte, hirdette hamarosan A walesi bárdokban nyíltan ! , . .
