Református főgimnázium, Nagykőrös, 1932
41 Tapolcán, megcsodáltuk a híres aggteleki cseppkőbarlangot. Az idő azonban gyorsan eljárt, s elérkezett a szomorú búcsúvétel pillanata, mikor könnyes szemmel búcsúztunk el táborhelyünktől, a madárdalos erdőtől, a hűs tótól, szivünkbe zárva egy felejthetetlen nyár emléket, s a tábor ezer meg ezer epizódját. Meglátogatta táborunkat vitéz Farkas Ferenc, a gödöllői jamboree vezérkari főnöke, több szülő és érdeklődő hazulról, köztük igazgatótanácsunk elnöke, Gödé Lajos ref. lelkész, aki egy tábortüzünkön is résztvett és egy éjszakát táborunkban töltött. A rendes cserkészmunka a szeptemberi megalakúlással vette kezdetét és azóta megszakítás nélkül folyik. A rendes kiképzési anyagon felül munkánkat az elmúlt évben főleg két szempont irányította: 1. készülődés a gödöllői világjamboreera és 2. az őrsi élet, őrsi szellem erősebb kiépítése. Az első követelmény értelmében nyelvkurzusokat tartottunk, húszán angol nyelvet, a többiek pedig az iskolai oktatással kapcsolatban a német nyelvet tanulták ; még áprilisban megalakítottuk a jamboreera jelentkezőkből a 10. jamboree-rajt, akik azóta speciális jamboree kiképzésben részesülnek. 2. Az őrsiszellemkifejlesztése céljából a cserkész-kiképzés az őrsi kereteken belül az őrsvezető vezetése mellett történt a hetenként tartott őrsi összejöveteleken. Az őrsvezetők a parancsnok vezetésével hetenként egyszer összegyűltek, hogy a következő hét kiképzési anyagát, valamint a csapat aktuális ügyeit megbeszéljék ; csapatösszejövetel átlag havonta egy volt. Kirándulások tekintetében szegényebb volt az elmúlt év az előzőkhöz képest. Felkerestük ugyan az idén is szokott kiránduló helyeinket, de csekélyebb létszámmal ; pünkösdkor a jamboree-raj kirándult a város pótharaszti pusztájára árvalányhajat szedni. A kifelé való munkában is iparkodtunk kivenni a részünket. Résztvettünk a március 15.-i nemzeti ünnepen, a Hősök napján, továbbá minden iskolai ünnepségen; ezenkívül segédkeztünk az egyes társadalmi egyesületek ünnepségeinek rendezésében. Ápr, 8.-tól 12.-ig 20 cserkészünk résztvett a bpesti hárshegyi csel készparkban rendezett XII. orsz. őrsvezetői táborban, akik közül nyolcán, mint a HŐK tagjai a kiképzésben segédkeztek, élükön Dr. Körmöczi László h. parancsnokkal, aki mint rajvezető működött közre. A parancsnok, mint intézőbizottsági tag résztvett a Kecskeméten tartott kerületi gyűléseken, továbbá a szeptemberben Gödöllőn tartott táborszemlén és a december 17.— 18.-án Budapesten tartott tiszti gyűlésen Körmöczi László h. parancsnokkal együtt; azonkívül az ápr. 9-én tartott tisztigyűlésen Kecskeméten az ápr 25.-i szolnoki altáborparancsnoki értekezleten és ápr-13.-án a ceglédi, ápr- 28.-án a kecskeméti csapatok szemléin; Dr. Körmöczi László h. parancsnok pedig a szünidőben tartott vizi-cserkész táborban vett részt.