Református főgimnázium, Nagykőrös, 1932

11

Arany János lírája a szabadságharc után.

Irta : Balogh István

a nagykőrösi ref. Arany János gimnázium Vili. osztályú növendéke.

A Magyar Külpolitika ifjúsági pályázatán első díjjal jutalmazott pályamű.

Arany Jánostól a szabadságharcot megelőző időszakból kevés lírai vers maradt reánk. Ez érthető is. Tehetségének legkiemelkedőbb oldala az epika volt. De mikor a szabadságharc bukása és azt követő kisebb-nagyobb csapások egymásután sújtották az ő csodálatosan finom, üvegharang érzékenységű lelkét, nem volt képes epikai alkotásokra a rövid, pillanatokig tartó ihlet hatása alatt.

A líra felé fordult tehát. Az emésztő fájdalom, mely a lelkét égette, előbb borongós, később hittel és reménnyel teli versekben kristályosodott ki. Az első kábulat perceiben még a teljes kétségbeesés hangján szólal meg :

„Mint elhagyott sir, lelkem oly kietlen,

Örök éjjelében csak rémeket látok."

A derűs humor, mely könnyű csillogással díszítette régebbi verseit, nagyon hosszú időre eltűnik költészetéből. Csak a teljes kétség' beesés, az alaktalan, megfoghatatlan fájdalom és a szörnyű tanácstalanság tanyáztak lelkében.

„De kopár, sivatag jövőm láthatára :

Mért fussak feléi ha nem ígér enyhülést?

Megtompult kebellel, szemeim bezárva Óhajtom magamra a megsemmisülést.“

A lelki harcok és súlyos anyagi gondok között élő költő, aki eddigi szenvedéseit mintegy zálogul hitte a szebb, boldogabb jövőért) most fájdalmasan látta egész eddigi küzködésének meddőségét, jövőjének összeomlását s igy kiált fel:

„Evek, ti még jövendő évek,

Kiket reményem megtagad. ..

Kaján elődötök, a múlt

Adós maradt sok szép örömmel,

Míg szerfelett is oszta bút ;

Ennek kamatját jó reményül Fizessétek le most nekem!"

De a biblián nevelődött Arany leikébe lassan-lassan visszatér a megnyugvás és az emésztő fájdalom csöndes borongássá mélyül. Ám még úgy érzi, hogy képtelen további költői alkotásokra. Nem mintha