Református főgimnázium, Nagykőrös, 1931

28 az intézeti zászlót a VII. osztálynak. Az ünnepélyes formák között lefolyt át­adást Bánóczy Endre tanár, igazgató helyettes beszéde előzte meg. g) Intézetünk valláserkölcsi munkáját az iskola nevéhez és múltjához méltó hűséggel és buzgósággal végezte ebben a tanévben is. Igyekezett az ifjúságot nemcsak a vallástanból megtanulható hitelemek utján, hanem jelle­mének, erkölcsi és református szellemű edzése által is evangéliomi egyházunk élő tagjaivá nevelni, hogy a mai életnek a serdülő lélekre veszedelmes hatá­saival szemben megállja a helyét és a magyar jövőnek valóban értékes Ígérete maradhasson. Vidéki tanulóinknak a f. iskolai évvel megindult internátusunkban való elhelyezése elősegítette a növendékek iskolán kívüli életének állandó fi­gyelemmel kisérését, amit az osztályfőnökök egyéni látogatásai a szülei háznál eszközöltek. Az iskolán belül a nevelés és oktatás egész munkáját református hitünk szelleme irányította, amit egyházi vonatkozásban a naponkénti reggeli és déli imádkoztatással és a téli ifjúsági istentiszteletek tartásával juttattunk kifejezésre. Ezek advent első vasárnapjától március 15-ig a fütött énekteremben folytak le a vallástanár pásztorálásával. A voltaképeni hittanórákat a konventi tanterv utasítása szerint énekkel, imákkal, bibliaolvastatással és a felolvasott rész rövid magyarázatával kereteztük és gondunk volt arra is, hogy az ifjúság úgy az intézeti, mint az egyháztársadalmi ünnepélyeken és mozgalmakban necsak megjelenjen, hanem cselekvőleg is részt vegyen. Dicséretes szorgalmat fejtettek ki tanulóink az egyház karácsonyi vásárának a sikeres megrendezé­sében is, amikor egész asztalt kitevő kézműipari cikk elkészítésével járultak a jótékony cél eléréséhez. Tanári karunk és ifjaink okt. 31-én és pünkösdkor . vettek részt testületileg az urvacsorázáson ; a többi urvacsoraosztás szünidőre esett. 99 konfirmált növendék 168 alkalommal élt a szentjegyekkel. Az élő ke- resztyéuség lelkét élesztgettük az istentiszteleti alkalmakkor perselyes adakozás által; gyűjtésűnk eredményét, mintegy 12 pengőt, a konferenciára induló sze­génysorai tanulóink útiköltségére adományoztuk. Az ország református diák­ságával összeköttetésünket az ifjúsági konferenciák utján tartottuk fel; a misz- sziói bizottság 1931. nyarán tartott gyűlésén 11, a Soli Deo Gloria egyesület 1932. évi virágvasárnapi budapesti összejövetelén pedig 3 növendékünk vett részt. Intézetünk is tartott egy, lelki áhítatra nevelő, csendes napot febr. 9-én, amely alkalommal Fónyad Dezső orsz. középisk. missziói és Kiss Sándor S. D. G. titkár urak voltak előadóink a központból, míg helyből Váczy Ferenc tan. képezdei igazgató, Dr. Juhász Vince képezdei vallástanár és Horváth Jó­zsef intézeti vallástanár működtek közre. Az előadások iskolai szünnapon men­tek végbe és azokon a tanári kar is részt vett. Az „Az Erő“ c. ifjúsági lapot az idén is 190 példányban rendeltük meg 760 pengő előfizetési árban ; a lap évközben csődbe ment, úgy hogy csak a félévi számokat kaptuk meg s e te­kintetben az anyagiaknál is érzékenyebb veszteséget szenvedtünk az ifjúságnak a folyóirat járatás iránti bizalmának megrendülése folytán. A konfirmációi

Next

/
Thumbnails
Contents