Református főgimnázium, Nagykőrös, 1916
42 nyának kamatáért a főgimn. tanári karhoz kell folyamodni. A kérvények a szeptemberi beiratkozások alkalmával nyújtandók be az igazgatóságnál. Az említetteken kívül van még a Jalsoviczky István emlékére tett alapítvány, melynek tápintézeti segélyre fordítható kamata ez idő szerint 75 kor. s ezt a Jalsoviczky kegyes alapítványi szék Ítéli oda egy vagy két érdemes tanulónak. A felsoroltakon kívül a tápintézeti választmány még több kisebb-nagvobb segélyt nyújt a jó viseletű, szorgalmas tanulóknak. A jelen isk. évben a tápintézeti pénztárból Gaál János, Nagy Péter I. o. t. Mátis Lajos III. ó. t. Molnár István, A. Kovács Ferenc, Vecsey - Kálmán IV. o. t. Vecsey Lajos VI., Czira Gyula, Gaál László VII., Bocskár István VIII. o. tanuló havi.5-5 K segélyben részesült, ami összesen 400 K-ra rúgott. Ezen kívül még a tápint. pénztár minden ref. tanuló tápintézeti dijához havi 2—2 koronával járult hozzá. 3. Internátus. A fenntartótestület 1913. szept. 1. óta 12 gimn. és tanitóképzőintézeti tanuló részére internátust is rendezett be, mely az internátusi bizottság gondozása alatt áll, a felügyeletet pedig a bent lakó felügyelő tanár gyakorolja. A most lefolyt isk. évben, minthogy a gimnáziumot katonai kórház céljaira lefoglalták, a gimnázium pedig az internátus helyiségeibe költözött, az internátus magán házban nyert elhelyezést, melyet azonban május hó végén szintén kénytelen volt elhagyni. Egyelőre tehát internátusunknak nincs helye, de reméljük, hogy az uj isk. év kezdetéig ez a kérdés kedvező megoldási nyer. Az internátusba, ha megnyílik, oly ref. vallásu tanulók vétetnek fel, kik valamelyik osztályt sikerrel végezték el s erkölcsi magaviseletük jó és pedig első sorban az intézet volt növendékei közül. A felvétel iránti kérvények az internátusi bizottsághoz címezve aug. hó 15-iga főgimn. igazgatóságánál nyújtandók be. A felvétel egy évre szól, tehát az internátus volt növendékeinek is évről évre újból kell felvételüket kérni. . Évközben kilépni csak az internátusi bizottság határozatából lehet. Az internátusi dij, mely senkinek el nem engedhető, 10 hónapra 60 korona s minden hó 1. napján 6 koronájával a felügyelő tanárnak fizetendő. Ezenkívül szept. 1-én minden tag felszerelési alapra 3 koronát fizet. Súlyosabb megbetegedés esetén a városi kórház áll rendelkezésre s a gyógykezeltetés a szülőket terheli. Az internátus növendékei a tápintézetnek kötelezett tagjai, ahol a vállalkozóval történő külön egyezség szerint reggelit is kaphatnak. A tápintézetre vonatkozó tudnivalókról a tápintézet rovata nyújt felvilágosítást.