Református főgimnázium, Nagykőrös, 1916
15 4. A terniészetrajzi szeriár a föntebb említett okok miatt szintén nem szaporodott. Rendelkezésre álló készpénze 1050 korona. 5. A philologiai, történelmi és földrajzi szertár nem gyarapodott. 6. A rajzszertár részére rajzeszközöket szereztünk be 36 kor. értékben. 7. A tornaszertár nem gyarapodott. VII. Ifjúsági egyesületek. 1. Az „Arany János önképzőkör“ ebben az iskolai évben szünetelt, mert a Vili. oszt tanulói, kik az önképzőkörben vezetésre hivatottak, kevesen voltak s ezek lelkét is annyira eltöltötte esetleg már az iskolai év közepén bekövetkezhető bevonulás gondolata, hogy az önképzőköri munkásságra sem hajlamot, sem kedvel nem éreztek. Ehelyett a VII. és az V. osztály alakított a maga kebelében külön-külön kis önképzőkört. Az előbbi Szép Lajos tanár felügyelete mellett 1917. jan. 9-én alakult íiieg s elnöke Czanik Géza, majd ennek hadbavonulása után Kiss Lajos VII. o. t. lett. Kéthetenként tartott gyűléseiken dicséretre érdemes működést fejlettek ki. Tartottak öt sikerült felolvasást, benyújtottak 6 titkári művet s mindenkor nagy buzgalommal szavaltak. A kis kör Arany János születésének 100. évfordulóján sikerült ünnepélyt rendezett s működését május 13-án tartott zárógyűléssel fejezte be. Ez alkalommal tartott szavaló versenyen komoly szavalatáért az I. dijat, 10 K-t, Rutlkay Emma, a 11. dijat, 5 K-t, Kovács Sándor, a vig szavalatért az 1. dijat, 10 K-t, Lakos János, a II. dijat, 5 K-t, Lutár Sándor nyerte el. A történelmi pályamunkára kitűzött 12 K dijat Halabrin János kapta meg. ^Az V. osztály önképzőköre deczember hónapban alakult meg Dr. Győré János osztálytanár felügyelete alatt. A kői tisztviselői voltak Szabó Sándor elnök, Freitag Béla titkár, Bokros István jegyző, Singer Dezső pénztáros, Csönkös Ferenc ellenőr, Szabó. Miklós laptáros. A tagsági dij 2 kor. volt, melyből a kör az „Uj- Idők “, Vasárnapi könyv, Ébresztő, Juventus és Díszítő Művészet című folyóiratokat járatta. Megvette az 1917. évi Földrajzi zsebatlaszt és a Díszítő Művészet 1914. évfolyamát. A két hetenként tartott gyűlések tárgya szavalatokból, felolvasásból,' szabadelőadásból