Református főgimnázium, Nagykőrös, 1916
13 kórház céljaira foglaltatott le s a szertárak egy részének teljes felszerelése is a könyvtár helyiségeiben halmoztatott fel. Ez az állapot nemcsak a rendezés munkáját zárta ki teljesen, hanem megnehezítette a könyvtárnak még iskolai és tudományos célokra való igénybe vételét is, nem is szólva arról, hogy a nagyközönség egyáltalán nem juthatott könyvekhez. Mindazonáltal különös gondot fordítottunk a könyvtárnak uj művek beszerzése által való gyarapítására, tovább fejlesztésére s ebben ismét segitségünkre volt Nagykőrös városának képviselőtestülete, amely az előző években folyósított évi 400 korona segélyt ezúttal is kiutalta és ezáltal lehetővé tette, hogy a paedagogiai érdekeken kívül a nagyközönség igényei is figyelembe vétethessenek. Ez évben a könyvtár a következő művekkel gyarapodott. a) Vétel utján. Önálló művek : Szigeti József Drámái, kiadja Bayer József. Magyar drámai emlékek, kiadja Alszeghy Zsolt. Bajza József Művei I. k. kiadja Szűcsi József. Tompa Mihály művei I. k. kiadja Kéki Lajos. Deákos költők 1. k. kiadja Császár Elemér. Zrínyi Miklós Művei 1. k. kiadja Négyesy László. Kisfaludy Társaság Évlapjai. 1914 —1916. XL1X. k. Benedek Marcell: A magyar nemzet története költők dalaiban. Dézsi Lajos: Báró Jósika Miklós. Császár Elemér: Shakespeare és a magyar költészet. Kéky Lajos: Tanulmányok Arany epikájáról. Baksay Sándor: Irodalmi dolgozatai. Csenged János: Propertius Elégiái. Csenged János: Catullus Versei. Latkóczy Mihály és Csenged János: Euripides Heraklese és Hip- polytosa. P. Thewrewk Emil: Görög anthologiabeli epigrammák. Eörster Aurél — Aristoteles: A lélekről. Gercke-Norden: Einleitung in die Altertumswissenschaft. 3 k. Baumgarten-Poland-Wagner: Die hellenische Kultur. Baumgarlen-Poland-Wagner: Die hellenistisch- römische Kultur. Teuffel: Römische Literaturgeschichte 11. u. III. B. v. Kroll u. Skutsch. Immisch: Wie studiert man klassische Philologie? Ovidius: A szerelem művészete, Veér Imre. versei. Némethy: Persii Flacci Satirae. Némethy: Ovidii Nasonis Amores. Norden: Vergils Aeneis Buch VI. Norden: Ennius und Vergilius. Pirchala Imre: Ammianus Marcellinus történeti könyvei I. k. Geréb József: A római kuliura legjelentősebb vonásai. Simon J. Sándor: Platon Állama. Kosztolányi Dezső: Modern költők. Mistral — Gábor: Mireio. Shakespeare-Petőfi: Coriolanus, bev. Ferenczy Zoltán. Shakespeare — Rákosi: A hogy tetszik, bev. Alexander B. Shakespeare — Radó: A velenczei kalmár. John Morley: Tanulmányok, ford. Tárnái János. Lichtenberger H. Wagner Richard, bev. Haraszti E. ford. Esty Jánosné. R. Riemann: Goethes Werke. 8. k. Ecker-