Református főgimnázium, Nagykőrös, 1915

4 hogy egy ével a lipcsei egyetemen tölthetett, ahol a német nyel­vet teljes tökéletességgel elsajátította. Még eg_y évet a budapesti egye­temen töltvén, 1897. szept. l-től kezdve ismét a nagykőrösi ref. főgimnázium fenntartótestülete alkalmazta őt a classica-philologiai tanszéken helyettes, majd 1905-től rendes tanárul, hogy 1915. aug. 6-án bekövetkezett haláláig ezen intézetnek legyen érdemes és hű­séges munkása. Életét egészen az iskolának szentelte. A déli étke­zés idejét leszámítva, nem volt a napnak olyan szaka, hogy őt az iskolában ne lehetett volna találni. Dolgot, a rendes iskolai teen­dőin kívül, mindig keresett és talált is magának. Az egymást felváltó igazgatóknak az irodai dolgokban mindig készséges segítője, az intézet minden ügyének éber figyelője, tanít­ványai minden ügye iránt atyailag érdeklődő, gondjukat magára vállaló tanár volt. Gimnáziumunk uj épületének építése körül maradandó érde­meket szerzett. Nem volt az építésnek olyan részlete, melyet a leg­alaposabban ne ismert volna, a belső berendezésnek pedig nagy­részt tervezője s a munkálatoknak fáradhatatlan felügyelője volt. Ifjúsági segítő egyesületünk létesítésében Szalay Gyula akkori igazgató mellett kétségtelenül övé az oroszlánrész. Mint az egye­sület pénztárosa igazi lelki gyönyörűséggel foglalkozott annak az anyagi ügyeivel s boldog volt, hogy az egyesület felvirágzásának és áldásos működésének még tanúja lehetett. Ami ideje sokoldalú tevékenysége mellett még fennmaradt, azt a régi görög, római s hindu világ szellemi légkörében töltötte. Szó­rakozás után nem vágyott, elvonultan, igénytelenül, a test nélkü­lözhetetlen követelményeire is alig vetve ügyet, élt szüleinek sze­gényes hajlékában, ahol szép és értékes könyvtárt rendezett be magának. De, bár társadalmi összeköttetést senkivel sem tartott fenn, kartársai közt jól érezte magát s inig a betegség el nem hatalma­sodott rajta, tudott kedélyes is lenni. Sokoldalú tudása közismert volt; ő volt a gimnázium élő lexikona. Nyelvismereteinél fogva — beszélte ugyanis a német s a fran­cia nyelvet, elég jól bírta az olasz nyelvet is —- gyakran felkeres­ték őt a városbeliek is és mindenkor mindenkinek szívesen állott rendelkezésére. Értékes és munkás ember volt, de tehetségével s munkaszeretetével nem állt arányban testi ereje, melynek kellő ápo­lását el is hanyagolta. Szánakozó részvéttel láttuk, mint hatalmaso­dik el rajta a betegség, amely végre is 1906. szept.-tői három évi pihenésre kényszeríti őt. Erős lelke és határtalan bizalma még egy­

Next

/
Thumbnails
Contents