Református főgimnázium, Nagykőrös, 1915

4

hogy egy ével a lipcsei egyetemen tölthetett, ahol a német nyelvet teljes tökéletességgel elsajátította. Még eg_y évet a budapesti egyetemen töltvén, 1897. szept. l-től kezdve ismét a nagykőrösi ref. főgimnázium fenntartótestülete alkalmazta őt a classica-philologiai tanszéken helyettes, majd 1905-től rendes tanárul, hogy 1915. aug. 6-án bekövetkezett haláláig ezen intézetnek legyen érdemes és hűséges munkása. Életét egészen az iskolának szentelte. A déli étkezés idejét leszámítva, nem volt a napnak olyan szaka, hogy őt az iskolában ne lehetett volna találni. Dolgot, a rendes iskolai teendőin kívül, mindig keresett és talált is magának.

Az egymást felváltó igazgatóknak az irodai dolgokban mindig készséges segítője, az intézet minden ügyének éber figyelője, tanítványai minden ügye iránt atyailag érdeklődő, gondjukat magára vállaló tanár volt.

Gimnáziumunk uj épületének építése körül maradandó érdemeket szerzett. Nem volt az építésnek olyan részlete, melyet a legalaposabban ne ismert volna, a belső berendezésnek pedig nagyrészt tervezője s a munkálatoknak fáradhatatlan felügyelője volt.

Ifjúsági segítő egyesületünk létesítésében Szalay Gyula akkori igazgató mellett kétségtelenül övé az oroszlánrész. Mint az egyesület pénztárosa igazi lelki gyönyörűséggel foglalkozott annak az anyagi ügyeivel s boldog volt, hogy az egyesület felvirágzásának és áldásos működésének még tanúja lehetett.

Ami ideje sokoldalú tevékenysége mellett még fennmaradt, azt a régi görög, római s hindu világ szellemi légkörében töltötte. Szórakozás után nem vágyott, elvonultan, igénytelenül, a test nélkülözhetetlen követelményeire is alig vetve ügyet, élt szüleinek szegényes hajlékában, ahol szép és értékes könyvtárt rendezett be magának. De, bár társadalmi összeköttetést senkivel sem tartott fenn, kartársai közt jól érezte magát s inig a betegség el nem hatalmasodott rajta, tudott kedélyes is lenni.

Sokoldalú tudása közismert volt; ő volt a gimnázium élő lexikona.

Nyelvismereteinél fogva — beszélte ugyanis a német s a francia nyelvet, elég jól bírta az olasz nyelvet is —- gyakran felkeresték őt a városbeliek is és mindenkor mindenkinek szívesen állott rendelkezésére. Értékes és munkás ember volt, de tehetségével s munkaszeretetével nem állt arányban testi ereje, melynek kellő ápolását el is hanyagolta. Szánakozó részvéttel láttuk, mint hatalmasodik el rajta a betegség, amely végre is 1906. szept.-tői három évi pihenésre kényszeríti őt. Erős lelke és határtalan bizalma még egy