Református főgimnázium, Nagykőrös, 1910
8 nyeznek itt bennünket, hirdetve a magyar egykori dicsőségét s buzdítva az utókort ................ Egy kisebb téren még a római időkből származó kőoszlopot találunk, mely később kalodának szolgált s most is láthatók benne a nagy vaskarikák, melyek a pellengérre kötözött kezeit foglalták le." Majd kanyargó utcákon eljutunk az 5 kút terére, melyből a város vízszükségleteit fedezik s mely mögött a népkert, a Volks- garten terül el a hegyoldalban. Gyönyörködünk a rendezett parkban, midőn magyar szó üti meg fülünket; örömmel fordulunk vissza s két matrózt látunk beszélgetni, megszólítjuk őket s kölcsönösen szívből örülünk a találkozásnak. A matrózok, kik már ismerősek a városban, kalaüzolnak bennünket, hogy a tengerre nyíló szebb kilátásokat élvezhessük s nevetve bíztatnak, hogy az éjjel alapos bóra lesz, vigyázzunk! De mi jó kedvvel vágjuk vissza, hogy csak azt várjuk már éppen, csak jöjjön az a bóra! —- Kedélyesen, jól telt így az idő, a honfitársak idegen országbeli élményeiket, a hajó- fegyelmet írják le s lassan visszaérkezünk a tengerpartra, ahol a korzó rendkívül élénk. — A legalantasabb munkát végző matróztól elkezdve a legmagasabb rangú főtisztig, a legutolsó cselédleánytól az előkelőségekig, teljes számban megjelenik ilyenkor a város közönsége a korzón. Érdekkel szemléltük e tarka-barka, idegenszerű képet s elvegyülve a sétálók közé, örömmel tapasztalhattuk, hogy néha- néha magyar szót is hallunk. Vacsora után nem pihentünk le, hisz’ éjfélkor úgyis tovább utazunk, hanem sokan a városban sétáltak, mások pedig a tüzes dalmát bor mellett töltötték az estét. Érdekes a város éjjel is. Az utcák sötétek, csak itt-ott pislog egy-egy gázláng, de egy éles kanyarulatnál az is eltűnik szemünk elől és sötétben maradunk. Messziről az éj csendjét egy-egy részeg matróz duhaj kiáltozása, vagy a kávéházakból kihangzó zaj veri fel, mely többször visszhangra kel a keskeny sikátorokon. Messziről álmadozó, elhaló dal, talán egy epedő szív szerenádja hangzik, majd újra csendes lesz minden. Ltunk mindig visszavisz a tengerpartra, ahol a gyülekező hely van. Egy-egy elkésett matróz kiáltja az ott horgonyzó hajók egyikének a nevét: „Rika!“ Mire egy hatalmas páncélos szörnyetegről elindul egy kis csónak s helyre szállítja a szerencsétlent, akinek négy hétig nem szabad ez elmaradásáért szárazföldre lépni. Lassanként elérkezik hajónk indulásának ideje is. Felszállunk s s úgy, ahogy elhelyezkedünk éjjeli nyugodalomra, ki a fedélzeten, ki a fedélzet alatt. — Már kora reggel felvert bennünket a kikötés
