Református főgimnázium, Nagykőrös, 1910

10

egyenes vonalban ameddig a szem ellát, szorosan egymás mellé sorakozott ily oszlopokat lát az ember s ha elgondoljuk, hogy a palota körülbelül négyszög a1akű, elképzelhetjük magunknak annak szerfeletti nagyságát. A palotának mind a négy oldalán egy-égy kapuja van, melyek közül teljes egészében és szépségében csupán a porta aurea (az aranykapu) maradt meg, mely észak felé visz, míg a többieket, az ezüstkaput,- a vaskaput és a bronzkaput többé- kevésbé beépítették.

A porta aeneán keresztül kanyargós, szűk utcákon jutunk a palota egykori hatalmas tróntermébe. Ez az óriási, négy emelet magasságú terem újabban rekonstruálva van, de mégis bizonyos megilletődéssel néztünk fel a hatalmas falakra, hol évezredekkel ez előtt a világhatalmú, gőgös Diocletián ült aranyos trónján, fényes udvarától körülvéve. Majd egy nagyobb térre jutunk, a palota udvarára, melynek jobb oldalán az óriás nagyságú kupolaterem templommá van átalakítva. A templomban, mint ezt mindig tapasztalhattuk, egy szentnek, itt például szent Dominicanusnak a csontjai nyugosznak díszes, aranyozott sarkofágon. A dóm előcsarnokában maradtak fenn legépebben a hatalmas római oszlopok s a templom belső része sincs vakolva, csak úgy, amint a régi időkből fenmaradt. A főkapu felett pedig két kis koporsó foglal helyet, dicső IV. Béla királyunk két korán elhunyt kis leányának hamvai nyugosznak itt, messze idegenben, Kataliné és Margité.

Szivünkből sajnáljuk elhagyni Dalmáciát, hisz’ itt minden röghöz, minden kis városhoz magyar emlékek, régi, daliás őseink emlékei fűződnek.

Kijutva az óvárosból, az oroszlánok domborképeivel ékített aranykapu hatalmas boltozatai alatt a Növi Gradon át, melynek jobb oldalán sorban a közeli Salonában kiásott római emlékek, sírkövek, szobrok vannak kiállítva, jutunk a salonai múzeumig, amelynek négy-öt terme telisded teli van a római kor érdekes maradványaival ; szobrok, sírkövek, domborművek, mécsesek (az ú. n. lucernák) óriás mennyiségben vannak itt felhalmozva. Sétánk a kikötő felé visz, ahol szép képet nyújt a nagy árbocerdő, mert sehol annyi kisebb-nagyobb vitorlást, mint itt, nem láttunk.

Nem mulaszthattuk el azonban Diocletián városában sem a fürdést s vígan lubickoltunk a tenger csekély vizében, míg a nyíltabb tengerről jövő erős, hűvös szél ki nem kergetett bennünket az üdítő vízből.

Talán a szokatlanul erős, vörös dalmát bornak volt a következménye, hogy vacsora után, igénybe véve a vendéglőnkben lévő