Református főgimnázium, Nagykőrös, 1906
9 azokat a célokat, melyeket a különböző rendű és rangú iskolák szolgálnak. A fejlődés természetes menete önként megjelöli azt a tért, melyen az alsóbb és felsőbb iskolák betölthetik hivatásukat. Azt kívánni az egyiktől, hogy átnyúljon a másiknak a hivatáskörébe, egyenlő volna ama választófalak ledöntésével, melyek a különböző iskolákat elválasztják egymástól. Már pedig ezt tennék azok, akik azt kívánják, hogy az elemi iskolában taníttassanak azon rendszabályok, melyek szerint pld. a ragályos betegségek ellen óvakodni kell, a középiskola pedig vezessen be a nemzetgazdaság és pénzügytan elemeibe. Tudvalevő dolog ugyanis, hogy — a természetes cél és hivatás szerint — az elemi iskola jó polgárokat, a gimnázium művelt embereket s az egyetem szakférfiakat nevel. E különleges célok szerint állapítja meg mindegyik a maga tananyagát, melynek feldolgozása által specialis célját megvalósíthatja. A középiskola, közelebbről a gimnázium tehát első sorban és főként művelt embereket nevel. A műveltség fogalma pedig nem jelenti azt, hogy tökéletesen értsen és beszéljen valaki németül, angolul és franciául, hogy meg tudja határozni az ásványok és növények száz meg száz-féle fajtáját, hogy képes legyen elsorolni Páris vagy New-York főbb utcáit és nevezetesebb épületeit, hanem azt jelenti, hogy legyen az embernek egy oly határozott, széles arányokban kialakult egységes világnézete, melyben harmonikus rendben helyeződik el magasság és mélység, közelség és távolság, élet és természet, hit és valóság, mesterség és művészet, szin és árnyék, azt jelenti, hogy ismerje az ember önmagát, lelkének alapvonásait, gondolkodásának törvényeit, ismerje fel önmagában a hajlamot, mely valamely életcél felé vonzza, érezze a kötelesség súlyát, mely az életcél szolgálata felé lendíti, azt jelenti, hogy ismerje a szellem örök s az anyagiság elmúló törvényeit, ismerje a tisztesség, az erkölcs, a becsület kardinális tételeit. Ha a középiskola ilyen művelt embereket nevel, betöltötte magasztos hivatását. Azt mindenki természetesnek találja, hogy a magyar ember ismerje honfoglaló őseit s nemzeti múltjának nagy történeti tényeit; azon sem ütközik meg senki, ha megkívánják, hogy az öntudatos keresztyén ismerettel birjon szent vallása alapítójáról, terjesztőiről s egyháza nagynevű alakjairól; hát az már nem természetes, hát azon már olyan sokan megütköznek, ha a müveit embertől megkívánjuk, hogy tudja, hol csörgedezik a emberi műveltség ős forrása, hol találhatjuk fel az emberi szellem erőre jutásának fenséges megnyilvánulását s hol szemlélhető az emberi lélek nagyratörekvésének első megdicsőülése!! . . . Mindez pedig harmonikus egységben néplakta földön
