Református főgimnázium, Nagykőrös, 1903
9 nem hagyva rajta semmi élést, marhát, juhot, lovat és semminemű jószágot. Hét év óta ők evék meg mind földi, mind fái gyümölcseinket, szőlőinket, dinnyéinket.“* A főurak is szenvedtek ugyan elég kárt, de nagyszámú cselédségükkel mégis csak tudtak valahogy védekezni a török, a német és a fizetetten végbeli magyar katonák rablásai ellen; a szegény pór, vagy a kisebb nemes azonban vagy futott, vagy behódolt, vagy örökös remegésben élt. Fegyvere a magyarnak csak a panasz volt, mely már halom számra nőtt fel Bécsben, de azért senki sem vette ott figyelembe. Az ellenség okozta testi sanyaruságnál még sokkal nagyobbak voltak a lelki szenvedések, melyeket a protestáns hazafiaknak kellett eltürniök. Puffendorf svéd követ 1674-iki jelentése szerint a közvélemény azt tartotta, hogy a protestánsok még mindig 3/s részét teszik az összes lakosságnak s mégis mennyit kellett türniök a kisebbség- részéről ! Nehéz szívvel látták, mint apasztják a hatalmasok napról- napra legkevésbbé sem apostoli fegyverekkel soraikat, mint szedik el erőszakkal templomaikat, iskoláikat s jóllehet a linczi békekötés szerint az erőszakos foglalókat a törvénynek kellett volna sújtania, de a bírák sohasem érvényesítették, mert azzal magukat sújtották volna. A protestántizmus főerejét 13 felvidéki vármegye képezte s az erőszakos ellenreformatio itt szült legelkeseredettebb hangulatot, mely kész volt az erőszakkal szemben a végletekhez is folyamodni. Mondották ugyan nekik az 1662-iki pozsonyi országgyűlésen, hogy nincs többé Bocskay, Bethlen, öreg Rákóczi György; de ők nem is azokban bíztak, „kiknek lehelletük az orrukban van, hanem abban, ki az egekben és mindenütt most is jelen van; ki a sziveket és veséket vizsgálja és igazán megítéli az emberek cselekedeteit, kinek most is megvan azon mindenható ereje, hogy a cséplés mellől Gedeonokat, a juhok mellől Dávidokat állíthat elé az ő tiszteletének előmozdítására.“** Hosszú lenne szenvedéseik keserű poharát egész teljességében megmutatni, csak egy-két cseppet adok izleltetőűl, abból megítélhetjük az egészet. Az alakoskodó Báthory Zsófiának törvényellenes és embertelen tettei, az elhunytak végső akaratával homlokegyenest ellenkező eljárásait a király tetszésével találkoztak, ki a vármegyéknek ellene hozott ítéleteit törvényteleneknek nyilvánította. * Szilágyi S.: A magy. nemz. tört. VII. 214. ** Pauler i. m. I. 64.
