Református főgimnázium, Nagykőrös, 1902
8 sőt a kapott utasítást követve, elhanyagolja leczkéjét s beéri nehány frázis elmondásával, nehány öngyártotta ima elfohászkodásával. — Igaz ugyan, hogy a modern életből vett példák nagy erővel hatnak, de az „egyszer volt, hol nem volt“ meséje a maga rendszertelen tömegével a hitélet gerinczét képező tanok rovására csak elseké- lyiti, elaltatja az ifjú szív tüzét. Hasonlót kell mondanom arról a vallásos oktatásról is, mely a Krisztus tudományának csak történeti részét: a bibliai kort és egyháztörténelmet tartja részletesen közlendőnek a hit és erkölcstan rövid konpendiuma mellett, bármily tetszetősnek látszék is első tekintetre e felfogás, melynek védelmezői joggal hangoztatják, hogy a tények sokkal előbb és mélyebben nyomulnak be a lélekbe, mint az elvont fogalmak és állítások, a morális tanulságot pedig a történetekből is ki lehet vonni. Nem helyezhető a tanítás súlypontja a tisztán történeti irányú methodikára sem, mert ez jóformán az egész hitrendszert kiküszöbölné az oktatásból, csak okozatokat mutatna föl s elmellőzné az okot, holott egyházunkat a századok viharai közt nem egyedül az a tudat tartotta fenn, mely az utódokat emlékeztette, hogy hasonló bajok esetén mily hősileg állták meg helyüket a vértanuk, hanem inkább az az erő, mit az egyéni lelkesedés mélysége nyújt a próbáltatás füzében izzó léleknek. Ezt kell tehát ifjainkban nevelnünk. Mindezeknek a kísérleteknek az a hibája, hogy subjectiv természetűek. Egyéni Ízlés szerint bánnak a tárgygyal, pedig a vallás, mint tantárgy, csakúgy rendszert kíván, a szabad hit csakúgy keretbe lépni kényszerül, mint akármelyik szakja a tudománynak. S a rendszer itt sem lehet az egyes ember gusztusa, mint például tetszés szerinti növénytani rendszert sem gyárthat senki; a keresztyén kijelentés örök igazságai ép oly változhatatlanok, mint a természet törvényei, következésképen nem idomithatók az egyéni vélemények szabadsága szerint, hanem megfordítva: épen az embernek kell egész lelkében átidomulnia azok szerint. Azt a mintát kell tehát tüzetesen a gyermek elé tárnunk, a mely .szerint át kell változnia. A helyes vallástanitás tehát csak objektiv lehet; subjectiv csak annyiban, amennyiben a változhatatlan tárgyát a helyzethez s egyesek felfogási képességéhez mérten kell alkalmazni s a menynyiben annak tárgya egy örökké élő subjectum, kit mint mindennek tevőjét, alanyát folyton a gyermek elé kell tartanunk s ez a személy a Krisztus! A központ tehát az Istenfiúnak magasztos alakja: az ő ártatlan, szelíd, az ő jóságos és irgalmas, az ő hű és bölcs, az ő bánatos
