Református főgimnázium, Nagykőrös, 1901

Tartalom

43 salat ez évben is; adakozott az E. M. K. E. javára 10 koronát, a lajos-mizsei ref. egyház templomára: 5 koronát. Ugyancsak hagyo­mányos kegyelettel gondozta a társulat Iduna sírját ez évben is. Általán véve az önképzés terén nem kevesebb buzgalmat fejtett az eddigieknél s nem kevesebb sikert mutatott fel a társulat a lefolyt tanévben is. 2. Gyorsírókor. A gyorsírókor Szalay Gyula és Olasz József tanárok felügyelete alatt 1901. évi September hó 20-án alakult meg 67 taggal. Elnöke volt a gyorsirókörnek Zs. Tóth Albert VIII. o., főjegyzője: Koroknay Lajos VII. o., titkára: Schmiedt Sándor VIII. o., pénztárnoka : Kovács László Vili. o., könyvtárnoka : Gál Péter VII, o., aljegyzője: Faragó Lajos VII. o. tanuló. Rendezett a kör három gyorsíró tanfolyamot és pedig Kovács László VIII. o. t. vezetése alatt a gyakorlók részére 7 növendék­kel és Schmiedt Sándor VIII. ó. t. vezetése alatt a haladó gyors­írók részére 15 növendékkel a vitairásból és Faragó Lajos VII. o. tanuló vezetésével a kezdők részére 45 növendékkel a levelező gyorsírásból a Gabelsberger Markovics rendszer szerint. A gyorsírásban való jártasság kipuhatolására és buzdításul rendezett a gyorsírókor gyorsírás-versenyt, majd az év végén egy nagyobb versenyt, melynek eredménye a következő : 1. A gyakorlók versenyén az első dijat — Szalay Gyula fel­ügyelő tanár ajándékából 1 drb 10 koronás aranyat — Schmiedt Sándor Vili. o. s a második dijat -- Vörösmarty összes költői munkáit Olasz József felügyelő tanár ajándékából — Gál Péter VII. o., a harmadik dijat — egy gyorsirási müvet — Papp Imre VII. o. tanuló nyerte. — Dicséretet érdemelt Gonda Ferencz VII. oszt. tanuló. 2. A haladók versenyén az első dijat — 1 drb 10 koronás aranyat Szalay Gyula f. ü. tanár ajándékából — Nyerges Ambrúzs VU. o. s a második dijat — Baksay Sándor Homérosz Iliász íor- dit ását — Olasz J. f. ü. tanár ajándékából — Erdős József VI. o., a harmadik dijat, „A rövidítések betűrendes gyűjteménye“ Geirin- ger Ármin VI. o. tanuló kapta. Dicséretben részesült: Kovács Imre VI. o. tanuló. 3. A kezdők versenyén az első dijat — Szalay Gvula f. ü. t. ajánd. egy drb 10 koronás aranyat — Labancz Ernő IV. o., a második dijat — Olasz J. ajándékából Arany Elbeszélő költemé­nyeit — Farkas Sándor V. o., a harmadik dijat a „Gyakorló Gyorsíró“ 1902. évfolyamát Mádi István VII. o. tanuló nyerte.

Next

/
Thumbnails
Contents