Református főgimnázium, Nagykőrös, 1895
Tartalom
12 son. Tóth Lajos rnagy. állam-vasúti ellenőr Budapesten 5 frt. Turgonyi Lajos ev. ref. lelkész. Mezö-Turon 5 frt. Zoinbori László városi tiszti főügyész Kecskeméten 30 frt. Veress Károly kir. ítélő táblai biró Szegeden. Wiszkidenszky Gusztáv ügyvéd Zsombolyán, Torontál-megye 10 frt. Én, ki 41 évvel ezelőtt volt tanítványaimat szemlélhettem s tisztelhettem a megjelent férfiakban, megengedem magamnak azon subjectiv érzés kinyilatkoztatását, hogy jól esett lelkemnek, hogy őket láthattam, s a haza és a vallás érdekében elfoglalt állásaikban őszinte lélekkel gyönyörködhettem és fögymnasiutnunk hasonló növendékeiben mindenkor gyönyörködöm. Adomány. Lelki örömmel jegyezhetjük fel, hogy ez évben is találkozhatunk fögymnasiumunk kegyes jóakarói s adományozóival. 1. Első sorban kell megemlékeznünk a Nm. V. és KO. ügyi minisztériumról, mely ez évre 5000 frt évi s 2000 frt építési segélyt kegyeskedett adni. Az első összeg leginkább személyi kiadások fedezésére fordítandó. 2. A jalsovai Jalsoviczky család tagjai, u. m. özv. Jalsoviczky Károlyné Kenessey Ida, mint anya, Jalsoviczky Sándor b. ü. miniszteri titkár és Jalsoviczky Ilona, Lösch József honvéd huszár őrnagy neje, mint testvér boldogult fia és testvérük, Jalsoviczky István emlékének megörökítésére 1895, jan. 3. -n. kelt alapító- levelükben 2000 koronából (1000 frt) álló alapítványt tettek, melynek kamata felerészben örök időkig tökenövelésre, fele pedig egy, esetleg két szegénysorsú, jó igyekezető tanuló tápintézeti segélyére, alkalomadtán egy része ösztöndíjra fordittassék; ha pedig egyenes utód kívánná a segélyt igénybe venni, az alapítólevél értelmében az alapítványi szék ennek tartozik a kiosztható mennyiséget kiadni. Ez örök alapítványt a fögymn. tanáriszék kezeli az alapítók koronkénti meghatalmazottjával együtt. Ez alapítványiszéknek jelenben elnöke Ádám Gerzson, jegyzője Szalay Gyula s a családi meghatalmazott éltefogytáig Jalsoviczky Sándor. Az ez évben jótéte- ményezetteket 1. a segélyzettek rovatában. 3. G. Szűcs István presbyter és neje Gábor Erzsébet az egyháztanács 1895. decz. 1.-n. tartott gyűlésében felolvasott alapító- levelük szerint 400 koronát (200 forintot) adományoztak a fögym- nasiumnak alapítványul két helybeli születésű, ev, ref. vallásu, jó viseletű és jó tanuló gymn. növendék ösztöndíj alapjául. 4. Gyenes József nyug. szolnoki kir. törvényszéki biró, k. k. szentmiklósi birtokos, örömmel és hálával emlékezve meg fögymna- siumunkról, melyben 47 évvel ezelőtt szerencsés volt tanulni, in-