Református főgimnázium, Nagykőrös, 1882
Tartalom
4 ben, kik mindketten tanári oklevelet nyertek Budapesten, az első a természet- és mennyiségtan-, a második a classica philologiából. Tanszékök állandó tanárral leendő betöltése e napokban fog megtörténni. Egyedül Árnhold Nándor, állandónak megválasztott rajztanár, vett búcsút intézetünktől, — ki közölünk a kismártoni — Sopron megyében — polgári iskola tanárságára vállalkozott. Árnhold Nándorban egy előre törekvő itjút, egy jellemes és szaktárgyát szerető és értő tanárt, egy társadalmilag művelt egyént és jó barátot vesztett az intézet és a tanári kar. Amennyire sajnáljuk eltávozását, annyira örvendünk igényei- s helyzetének inkább megfelelő jobb anyagi állapotának. Helye csak pár hétig maradt betöltetlenül, mert ngos Keleti Gusztáv igazgató úr ez alkalommal is nagyrabecsült, közreműködése folytán Telegdy László, polgári iskolai rajztanárságra készült ifjú tanárral töltethetett az be ideiglenesen, ki érintett szakmájából ez év végén oklevelet szerzett, A tanári személyzetben történt változás körébe tartozik annak is megemlítése, hogy dr. Öreg János a Debreczenben folytatólagosan tartott országos ref. zsinaton, mint a dunamelléki egyházkerületben levő középiskolák tanárainak rendes képviselője, sept. 10—17-ig részt vett; távollétében leczkeóráit tanártársai töltötték be. Iskolai kormányzatunk tekintetében szintén fölemlitendőnek tartom Magyar Antal, praeparandiai igazgató, egyházi s főgymna- siumi iskolaszéki tanácsosnak, 1882. oct. 7-én 45 éves korában, hirtelenűl, igazgatói kötelességének teljesítése közben bekövetkezett halálát. Mig benne a testvértanintézet fáradhatatlan, lelkiismeretes és buzgó igazgatótanárát, a mi intézetünk egyik ernyedetlen s lelkes tanácsosát, tanári testületünk, s általában a tanügy, egyik hű s szeplőtlen jellemű barátját vesztette. Emlékére a főgymnas. tanári testület 5 forinttal járult ily czélból gyűjtött tanitóképezdei alapítványhoz. Helyette isk. széki tagnak dr. Bakos Miklós orvost és presbytert választá egyháztanácsunk. — Ugyancsak iskolai széki tagnak választatott már előbb Szeless Pál presbyter is. F. év május 5-én tért örök nyugalomba Deák József tanárunk, 27 évi tanári működése s 3 utóbbi évben nyugalomba lépése után. D. J. nemcsak több évi hű és sikeres munkálkodása, hanem 7000 frt alapítványa által is maradandó emléket állított, nevének és érdemének intézetünk évkönyvében. (L. az alapítványt az 1879/8o évi programm 4. 1. és élettörténetét Földi V- tói a „Nagy-Kőrös 1883. évi folyam 20. és 22. számában.) Tanintézetünk szintén örömét fejezte ki testületileg főtiszteletű