Református főgimnázium, Nagykőrös, 1880

Tartalom

35 növendékekkel való szerződés, kölcsönzés, vagy adás-vevés, kiskorúval elköve­tett cselekménynek tekintetik, s ha az a szüle vagy igazgatóság tudta s bele­egyezése nélkül történik, az az iránt felmerülhető kérdés az igazgatóság elé nem tartozik. A szülék, vagy helyetteseik felelősek az iránt, hogy a tanulók a szük­séges könyvekkel és taneszközökkel ellátva, minden tanórán pontosan ott legyenek s az igazgató által gyermekök érdekében hozzájok küldött értesítést aláírják s visszakézbesitsék. Kötelezett tantárgy tanulása alól egy tanuló sem menthető fel; kivételt e tekintetben csupán a rajz, ének és torna tesznek, orvosi bizonyitványnyal igazolt testi fogyatkozás kimutatása alapján. Figyelmeztetnek a szülék, vagy helyetteseik, hogy oly tanuló, ki igazo­latlanul, habár szakadozottan is, annyi órát mulaszt, a mennyi a heti órák száma, az intézetből kilépettnek tekintetik. A ki a második félévben egy vagy két tantárgyból kapott elégtelen osztályzatot, csak javító vizsgálat sikeres letétele után léphet a következő osztályba; mely javítás csak a tanév elején történhetik s rendesen azon inté­zetnél, hol a tanuló tanult, s ezen osztályzatot kapta. A ki pedig a tanév végén kettőnél több tantárgyból kapott elégtelen osztályzatot, osztályának ismétlésére utasittatik. Osztályok összehúzása csak rendkívüli esetekben engedhető meg p. o. ha az illetőnek a legutóbb végzett tanévről szóló bizonyítványa jó s életkora a rendesnél előhaladottabb. Ez iránt, mint szintén a magán tanulhatásért s általában minden tanügyi kérdésben a folyamodás, melyhez a szüle, vagy gyám beleegyezése is kívántatik, a tanári székhez intézendő. Vizsgálatot csak a tanév elején, az első és 2-od félév végén lehet tenni. Magántanuló nemcsak szó, hanem Írásbeli vizsgálatot is tartozik és pedig minden tantárgyból külön- külön tenni. Egy magán vizsgálat díja 20 frt; évek mellőzésével, minden tantárgyért, melyre a vizsgálat kiterjed, 10—10 frt. Az először belépő minden vidéki, vagy ha helybeli is, de nem h. h. nö­vendék, egyszer mindenkorra 2 frt 10 kr beiratási, — vidéki vagy redimált ingatlannal nem biró helybeli növendék, vagy a kinek szüléje h. h. egyházunk­nak nem adófizető tagja, félévenként 6 frt tan- s 20 kr gyámegyleti dijt fizet előlegesen, t. i. szeptember és február 15-ig; a magántanulók a gyámegyletre s a pedellusnak 50, 50 krt fizetnek félévenként. Ki csak egy, vagy két tan­tárgyból tesz pótló vizsgálatot, 6 frt tandijt fizet. A franczia nyelv tanulásáért az önkényt vállalkozók fizetnek egész évre 6 frtot. Két szegény kitűnő tanuló ingyen vétetik fel. A gyorsírás tanítása iránt a jelentkezők arányában intézkedik a fenntartó­testület. Vidéki tanulók az igazgatóság tudta nélkül szállást nem fogadhatnak s nem változtathatnak. A szülék saját érdekeikben cselekesznek, ha a szállás és koszt iránt az igazgatóság utasításait kikérik, mely azzal készséggel szolgál. Tankönyvek a helybeli könyvárusnál szerezhetők. A tandíj fizetés alól való felmentés, vagy a tápintézett jótéteményesei közé való felvételért, külön-külön mindkét félév első havában lehet folyamodni. Az elsőért a h. h. egyháztanácshoz, — a másodikért a tápintézeti választmány­hoz czimzendő a kérvény, benyújtható pedig az igazgatónál. Mindkét rendű folyamodványhoz csatolandók a növedék a) kitűnő előmenetelét s jó erkölcsét, b) a szüle szegénységét igazoló okmányok. A szegénységi bizonyitvány ható­% í ' ä ■M

Next

/
Thumbnails
Contents