Református főgimnázium, Nagykőrös, 1875

Tartalom

22 folyamodványhoz csatolandók az ifjú kitűnő előmenetelét, jó erkölcsét és sze­génységét igazoló okmányok. A szegénységi bizonyitvány hatóságilag legyen kiállítva s egyszersmind a szüle állami adója is hivatalosan ki- és bemutatva. A tápintézetben a gymnasjumi tanulók részére ebéd vacsorával havon­ként hat frt., pusztán ebéd négy frt. összegben van megállapítva. A nem protestáns felekezetű növendékek a szigorlatokat s vizsgálatokat megelőzőleg tartoznak vallástani bizonyitványaikat saját, és pedig a m. kor­mány által e végből kinevezett hitvallású tanitóiktól kiállítva bemutatni. A pótérettségi vizsgálatok ezentúl, a főt. egyházker. határozata folytán , a tanév kezdetén tartatnak. Minden folyamodás, mely a tanulhatás szellemi oldalát érdekli, a tanár­székhez czimzendö s nyújtandó be. Az osztályok összehúzása csak rendkivüli körülmények között engedtetik meg. E folyamodványhoz szükséges: a) az előző évről kitűnő eredményről tanúskodó iskolai — , b) előhaladt életkort feltüntető anyakönyvi bizonyitvány; c) szülei vagy gyámi beleegyezés, mely hatóságilag legyen igazolva; s d) egyéb fontos indokok becsatolása.

Next

/
Thumbnails
Contents