Református főgimnázium, Nagykőrös, 1865

4 Az intézet beléletére ható működésen kívül a honi irodalmat saját műveikkel gyarapították: a már előre haladott korú, de ifjú tevékenységgel bíró Warga János, kinek ez évben megjelent művei: a) „A bölcsészet története .“ Második javított kiadás. b) „Latin nyelvtan.“ I-ső és II-dik kötet. Negyedik javított kiadás. c) „Magyar nyelvtan“ és „Magyar mondattan.“ Ötödik javított kiadás. Továbbá a fáradhatlan történetbúvár Szilágyi Sándornak „Erdély története“ czimű terjedelmes műve jelent meg a múlt év vége felé. Ugyan ő sajtó alá bocsátotta a halhatatlan emlékű Bód Péter „Kősziklán épült ház ostroma“ czimű munkáját, criticai jegyzetekkel; — ezen kívül tőle, s több tanároktól folyóiratokban és hírlapokban több érdekes czikk jelent meg. A felsőbb osztálybeli tanuló ifjúságra nézve nem hiányzottak mérsékelt segélyforrások is. Nevezetesen: kisebb növendékek tanításáért többen elláttattak szállással, élelmezéssel, vagy épen pénzzel díjaztattak. Néhányan innepi legatiókba mentek, többen stipendiumban részeltettek. A szegény betegek pedig ingyen gyógyításban részeltettek az egyház kegyességéből. Az első félévi vizsgák Február utolsó hetében tartattak; a második féléviek jövő Julius hó 20-kán veszik kezdetüket, a szóbeli érettségi vizsga 26, 27, 28-kán fog tartatni. Lyceumi iskolaiszék. Elnökök: Nt. Filó Lajos lelkész úr egyházi — tek. Tanárky Gedeon főgondnok úr világi részről.— Tagok: Tiszt. Kovács Lajos lelkész, tek. Beretvás Albert, Farkas Elek, Fitos Ferencz algondnok és pénztárnok, Hegedűs Ferencz, Magyar László, Magyar Pál, Nagy Gáspár jegyző, id. Sánta Lajos, id. Szentpéteri Sándor, Vajda László urak s a tanári kar.

Next

/
Thumbnails
Contents