Református főgimnázium, Nagykőrös, 1864
Tartalom
Megnyitó beszéd, az 1864/s iskolai év kezdetén.* Nagytiszteletű egyházi és iskolai elöljáróság; tekintetes tanári kar; nemes tanuló ifjúság s minden rendű érdemes hallgatók! Egy év telt el újból iskolai életünkből, mely mint «a többi, reménynyel kezdődött, küzdelemmel folyt le, s megpróbáltatással végződött. Leforgása alatt a szép remények valósításáért vállalt sok nemes és versenyző küzdelemnek valánk tanúi, s a versenyzők, bogy érdemlett jutalmukat megkaphassák, a megpróbáltatás napjait is kiállották. Most pihenés és felüdülés időszaka állott be, mely alatt elég ideje volt mindenkinek nyugodt lélekkel és higgadtan gondolkodni múltja fölött, s tanúságot vonni abból jövőjére. Ez is eltelt, — s mi, kik egy évvel ez előtt együtt valánk, kevés kivétellel most is együtt vagyunk; ugyanazon helyen mint akkor s ugyanazon czélból. A tudományok szent csarnokának ajtait kívánjuk fölnyitni híveik előtt, kik szomjuhozva vágynak hallani igéket a fölkentek szájából; a küzdelem sorompói közzé akarnak lépni, hogy szép reményeiket valósítsák; s midőn egy évi pályájukat megfutották, s a megpróbáltatás napjait kiállották, igaz emberhez illöleg, fölemelt fővel akarnak elébe nézni a jóváhagyásnak; kikivánják érdemelni a közméltánylás és becsűlés koszorúját, s tiszta, nyugodt lélekkel élvezni magukban azon édes örömöt, hogy a reájok bízottakra nézve hívek voltak, s kötelességüket pontosan teljesítették. Az iskolai pályát tisztelt gyülekezet, melynek jelen évét ezennel megnyitom, mint előkészülést lehet tekinteni a nagy életre; s ezért az ifjúnak, ki ezen pályát megfutni akarja, s annak végeztével a nagy világba kilépni kíván, már itt meg kell ismerkednie azon körülményekkel, melyekkel amott találkozik, s melyek szerint egész életét rendezni tartozik. Minden ember, ki a nagy világba kilép, először is bizonyos czélt tűz ki maga elébe, miután a czél nélküli élet haszontalan barangolás lenne egy nagy tömkelegben. így a tanulónak is jó, sőt szükséges ismerni a czélt, mely felé törekszik; s jó, ha azzal előre megbarátkozik; mert a hajlam nélküli, vagy épen kényszerített pályázás, a tudományok mezején is legvi- szásabb eredményt eszközölhet. Nagy leczke lehet ez a szülékre nézve, miután gyermekeik számára a czélt többnyire ök választják meg és tűzik ki; mert bár a felöl, hogy minden szüle egyedül boldogságát óhajtja gyermekeinek, kételkedni nem lehet, a czél megválasztása sokszor hibásan történik; s mi nevelök nem egyszer tapasztaljuk azon lelkiismeretlen eljárást, hogy szülék gyermekeiket, ha azok a tudományokra semmi kedvet nem éreznek is, sőt hogy tanulni nem valók, minden nyomon bebizonyítják, mindenkép át kívánják az iskolák osztályain csúsztatni. Hogy az ily hibás gondolkodásnak s ebből eredő szántszándékos erőltetésnek mi káros következése lehet az illető egyén egész életére, fejtegetni fölösleges, míg a szerencsétlen 1*
