Református főgimnázium, Nagykőrös, 1855

Tartalom

6

— míg egyszersmind ezek némelyike amaz ellentétes idomot mutatja, melyről fónebb, a héber rhythmust felhozván, emlékeztünk.

Sajnálni lehet, hogy közmondatink gyűjtése alkalmával e szempont nem Ion méltatva kellően; magam számos példabeszédet ismerek, mely a nép ajkán sokkal hangzatosb alakban jár, mint a gyűjteményekben olvasni. Nem állítom, hogy minden közmondat bírna a rhythmus zöngelmével, sok már egészen prózai: de legalább azt, a mi az élő nyelvben még költői jellegű, nem kellene önkényes elforgatás által megfosztani eredeti díszétől.

II.

Nem tudom, ha sejti-e már részleg a türelmes olvasó, mi legyen az, mit én a fónebbi sorokban rhythmusnak, és pedig, mert kiválóan nyelvünk és zenénkben nyilatkozik, magyar rhythmusnak nevezgettem: de meghatárzás helyett kénytelen vagyok még itt saját hallér- zékire útasítni, s némely aprósággal bíbelődni, mit ily munkánál elkerülnöm nem lehet, mert végre is elemzés: elemzés. Annyi a felhozott példákon is észrevehető, hogy a mondat, mely a verssort képezi, az úgy nevezett sormetszet (caesura) *) által (miről alább) bizonyos megszabott ízekre, mintegy ütemekre (tactus) oszlik fel. E felosztás, így véve, külső, a mennyiben a szónak bizonyos helyeken végződnie kell. De még ez nem minden; szükség , hogy e külső feltagoltságnak megfeleljen a benső, mi már a gondolatban megy véghez. A sormettszetüél (így tanítják), kell, hogy a beszéd értelme némileg befejezve légyen : de ennek aztán nincs értelme. Mert hogyan tekinthetni az értelmet befejezettnek ama példákban :

Kertem alatt —

Járt utat a — ?

pedig nehéz Tolna elvitatni, hogy azok nem helyesen vannak fól-ízelve. Vizsgáljuk a dolgot kissé közelebbről.

E közmondásban: „Járt utat a járatlanért el ne hagyd“, bármily prózailag ejtenők is azt ki, e szótagokat: járt, —jár — el — kissé fölemelnünk, hangsúlyoznunk kell. Ha már ugyanezt, mint vers-sort tekintjük, a népdalainkban oly ismeretes 11 szótagú sort adja vissza, mely metszetek által három ízre , ütemre oszlik fel, így:

Járt utat a | Járatlanért | el ne hagyd.

tehát mindenik ütem egy hangsúlyos szótag által emeltetik ki, mely itt épen az ütem elejét nyomja meg. Ugyanazt tapasztalni, például, e néptalányban (a lopótökre):

Míg él | mindig fut: | holta után | mindig lop.

vagy e játék-dalban:

Lengyel László Az is nekünk i/fdunk lábát

jó királyunk . e//enségiink, lelő rette, stb.

Azonban nem szükség hogy a hangsúly mindenkor az ütem elejére essék, de igen, hogy mindenik ütem egy hangsúlyos tag által legyen kiemelve, mint e népdalban :

*) Ha aesthcticusaink sejtenék , mily nem aesthetikai fogalmat köt össze népünk a vágány szóval , bizonyosan nem használnák ezt caesura helyen.