Református főgimnázium, Nagykőrös, 1855
Tartalom
13 V. Azt hiszem, sikerült az eddig mondottakban, ha nem is számtani pontossággal meghatároznom, de érezhetően föltüntetnem azt, a mit verses maradványaink-, népdalaink s közmondásinkban magyar rhythmusnak neveztem. Most a verssorok feltagolása, ütemekre (mint mondani szerétéin) felosztása metszetek és verslábak (pedes) által, igényli figyelmünket. Azután az egyes ütemek, vagy, ha tetszik, verslábak, (prosodiai) mértéke felöl mondom el észrevételimet, a hogy azt részint előttem mások kifejtették, részint magam népies dallaminkból elvonni igyekeztem. Épen a magyar rhvthmus követeli, hogya verssor ön hosszúság a s a benneíevő hangsúlyos tagok szerint, bizonyos ízekre osztassák, miknek zenében az ütem felel meg. így hát a magyar rhythmus sajátlag annyi caesurát kívánna, a hány ütem van egy sorban. Nem volna pedig szabad egy ütemnek négy szótagnál hosszabbra nyúlni: a caesura eredetileg 4 — 3— 2—1 szótagból álló ízekre szaggatná el a sort. így a hosszú alexandrin sor, melyben sza- bálvszerint hat szótag esik egy metszet alá, keveselli olykor, népdalainkban, a közép caesurát, s zenei ütemek szerint három, négy ízre is szakad. Például: Itt hagynám én | ezt a várost ) ha lehetne. (Népdal.) így egy régi népköszöntőben : Serkenj föl Aranyszín kegyes nép tollakon mert most jő repdes mint az hajnal, egy angyal. s ha figyelmezünk hangzatos!) régi verseinkre , nem mondom , állandóan, de mégis elég gyakran fölleljük ez átszegdelést, arra nézve,hogy benne ne csupán véletlenséget, hanem a magyar zene árverésit sejtsük. így már egy (rímetlen) ének is a NYI-dik századból : Oh mely nagy bujaság az gonosz gazdagság , Ki embört elveszti átkozott hamisság! Csudállok én, ember, az te dolgaidon Hogy te nem keresed az örök életet stb. Sőt a különben oly caesurátlan Zrínyinél: Így Faludinál: Adria tengernek felforgó habjai Vajon oly nagyok-e mint szemem árjai V Vajon oly nagyok-e Mongyibél lángjai Mint égő szívemnek lángos ha- talmai. Királyi mulatság erdőkben Árnyékos] utczáin fel s alá sétálni, járkálni. s ugyanaz a „Remetében“ így versel, csaknem mindenütt következetesen: A büszke szin világ sétáljon fris bársonyban Egy kevés rongygyal is beérem én azonban. Ma holnap a kígyók felbontják testemet Az apró férgecskék elosztják bélemet stb. De sem a nyelv nem birja meg folyvást e sűrű caesurákat, sem a költők nem jártak cl öntudatosan; azért egy sormetszel alá gyakran két zenei ütem is befoglaltatik, de annál
