MSZMP Nógrád Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (XXXV.51.c) 1989

1989. január 24. • 853. őe. - Oldalszámok - 1989. 853. 33.

?5 2 ­Emellett szükség van a struktúra-rendszer más elemeinek fenntartá­sára is. A kialakult nagy vitának voltak negativ kísérőjelenségei is, egy­részt van elbizonytalanodás az apparátusban, elindult egyfajta kontraszelekció. Másrészt a mozgalmon belül frakcióharcok keletkez­tek, fellelhető az egymásra mutogatás az ágazatok és az SzMT kö­zött, melyik az erősebb, melyik mögött van nagyobb tagság. Helyen­ként megjelenik az érdekek szembekerülése is és egy áremelkedés kö­rüli vita is jelezte, hogy az SzMT és az ágazatok magatartása egy­egy kérdésben is időnként eltér. Ugyanakkor ez pozitiv eredmények­kel is járhat, amennyiben a tagság igényeit jobban kielégítő tar­talmi munka következik be és olyan - alulról felfelé épülő - szö­vetségi rendszer kerül megfogalmazásra, ami az érdekek határozot­tabb érvényesüléséhez vezet és gazdaságosabbá teszi a szervezet működését. Ez jelent egyfajta profiltisztítást a szakszervezetek megyei tanácsa tevékenységében is, sok felesleges dolgot el kell hagyni, szelektálni kell a mozgalomnak és ehhez kapcsolódóan lényegesen olcsóbban működő apparátusra van szükség. Ez az SzMT szintjén egy 50 %-os politikai apparátusi létszámcsökkenést, és 4 milliós költségmegtakarítást jelenthet. Hangsúlyozni szeretném, hogy ez ugyanakkor nem jelenti a "megmaradók" jobb megfizetését, mert nálunk a költségvetésben történő megtakarítás teljes egészében a központi alapba kerül, A műhelyviták után volt egy főtitkári, vezetői közös értekezlet, amely a területi szövetségek megalakításában kiadott írásos tájé­koztató alapján az állásfoglalást megerősítette. Sszeretném el­mondani a leendő szakszervezetek megyei szövetségének létrehozásá­nál, hogy a szövetségnek alapvető célja, hogy a szakszervezeti egy­séget tovább erősítsük, a mozgalmon belüli frakcióharcot, egymásra mutogatást megszüntessük. Ezért elsődleges feladat a mozgalmi egy­ség erősítése. A politikai érdekek jelennek meg a területi szövet­ségnél akkor is, amikor a magyar szakszervezeti mozgalom elismeri, igényli az MSzMP vezető szerepét és egy párt irányítás mellett akar dolgozni. Az MSzMP-nek véleményem szerint területi kapcsolódási

Next

/
Thumbnails
Contents