MSZMP Nógrád Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (XXXV.51.c) 1988

1988. szeptember 27. • 849. őe. - Oldalszámok - 1988. 849. 4.

h a vezetés elképzelései között. A szervezeten belül lo-15 %-ot érdekel a politizálás és ők azok, akik hajlandók ebben véleményt, álláspontot ki­alakítani. 8o-9o h a szervezetben azért tag, mert ott szabadidős prog­ramot, sport programot talál és hajlandó ezért eljönni. Az elkövetkezendő időszakban a pártnak egyre inkább érdeke lesz, hogy az ifjúságon belül megőrizze befolyását. Az országos KlSZ-értekezletre való készülés során, a megyei ifjuságmoz­galmi munka hagyományaira, sajátos helyzetünkre alapozva jelöltük meg tevékenységünk fő irányát. Ezek olyan döntések, amelyek a műszaki fej­lesztésre, politikai képzésünk rendbe tételére, a középiskolákban a he­lyi KISZ-bizottságok, szervezetek konszolidálására stb. irányulnak. Szálai László elvtárs: Javaslom, hogy a tájékoztatót eredeti rendeltetésének, céljának megfe­lelően fogadjuk el. A felkészülésnek ebben a szakaszában a magunk szá­mára is levonhatunk tanulságokat. Ugy Ítélem meg, hogy jogosak azok az észrevételek, amelyek az érvényben lévő párthatározat szellemében egy reálisabb helyzetértékelést tartanak szükségesnek. Ebben a tájékoztató­ban a KISZ KB-nak a szándékai és a megyei KISZ-bizottság gondolatai öt­vöződnek. Arra bátorítanánk, hogy a megye sajátos helyzetéből olyan kö­vetkeztetéseket vonjanak le, amelyek rájuk jellemzőek. A párt és tömeg­szervezetek vezetője kapjon megbízást, hogy a megyei KISZ-bizottság 29­re tervezett ülésén vegyen részt. Támogassuk Boldvai elvtárs azon ké­rését, hogy a városi elsőtitkárok munkaértekezletére, üzemi alapszer­vezeti titkári értekezletekre - ha szükséges gyorsított formában - jut­tassuk el a kiáltványtervezetet, hogy megismerjék párttagjaink, tiszt­ségviselőink. A VB a kiáltványtervezetet bizza a KlSZ-re, az lenne a célszerűbb, ha politikusabb változatban jelenne meg. Ugy Ítélem meg, hogy a megújulási folyamat nem zárul le az országos KlSZ-értekezlettel. Arra kell felkészíteni a pártszerveket, hogy sajá­tos helyzetüknek megfelelően képesek legyenek a helyi feladatok tudato­sítására. Gondolják át, hogy milyen munkakapcsolat alakuljon ki a KISZ és a pártszervezetek között. Javaslom fogadjuk el a tájékoztatót. A VB elfogadta a tájékoztatót az összefoglalóban elmondottakkal együtt.

Next

/
Thumbnails
Contents