MSZMP Nógrád Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (XXXV.51.c) 1988
1988. szeptember 14. (soron kívüli ülés) • 848. őe. - Oldalszámok - 1988. 848. 12.
- 3 it A nagy kérdés az volt, hogy ilyen arányok mellett egyes, vagy többes jelölésre tegyünk javaslatot, figyelemmel a külső hatásokra is. Két alternatíva hangzott el: vagy inditja a bizottság egyes jelölésben Devcsics elvtársat és vállalja mellette a nyilt vitát, érvelést, vagy tudatosan állítsunk két jelöltet. Ezzel kapcsolatban személyemre vonatkozóan hangzott el javaslat a jelölő bizottsági ülésen, azért erre konkrétan kellett válaszolnom. Én az előző együttes ülésen kifejtettem álláspontomat, miért tartanám indokoltnak az egyes jelölést. Azzal a néhány fős ajánlással, amit én kaptam, nem tartanám igazságosnak a kettős jelölést, illetve másik jelöltként való indításomat. Ezért mégegyszer megerősítettem azt az álláspontomat, és kértem, hogy ennek figyelembe vételével vállaljuk az egyes jelölést. Ezen vita volt. Ezért a VB tagok véleményét is szeretnénk figyelemb venni a végső döntésnél. Azzal is szembe kell nézni, hogy a pártbizottság minden tagjának joga van a mi előterjesztésünktől és a Politikai Bizottság előzetes állásfoglalásától függetlenül a többes jelölés kezdeményezésére, erre vonatkozó személyi javaslatok megtételére. A testület felelőssége, hogy eldöntse hány személyt fesz fel a szavazó lapra, illetve kit választ meg. Ezek után nagyon át kell gondolni, hogy ne befolyásoljuk a testületet olyan mértékben, amely sértő lehet, ne lépje tul a jelölő bizottság a hatáskörét, megbízását, amelyre szólt, hogy kérje ki a PB tagok véleményét és jelölteket javasoljon. Azt is meg kell gondolni, hogy milyen terjedelmű, milyen részletességű előterjesztési formát válasszunk, melyet megelőz a Politikai Bizottság előzetes állásfoglalása. Ilyen gondolatok alapján mégegyszer összefoglalva arról adhatok tájékoztatást, hogy a számarányokban a jelöltek sorrendjében változás nem tortént. A jelölő bizottság elsősorban környezeti hatásokra építve közel állt ahhoz, hogy a többes jelölést ajánlja a testületnek, végsősoron ezt eddig nem fogadtuk el. A VB segítségét kérjük a testületi ülés előkészítése, véleményalkotásunk megalapozása érdekében. A Politikai Bizottság is igényelte, hogy amennyiben a két testület között véleményeltérés alakulna ki, azt is jelezzük. A jelölő bizottság tagjait arra bátorítom, hogy a tapasztalatokat, amelyek közreadásra érdemesek, itt is tegyék meg. ÚMÜ^MÜU'