MSZMP Nógrád Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (XXXV.51.c) 1988

1988. április 26. • 843. őe. - Oldalszámok - 1988. 843. 41.

V. 'f^. ki «• 3 ­nie. Kiemelt figyelmet kell forditani a pártértekezlet anyagát feldolgozó, valamint az erkölcsi kérdésekkel foglalkozó tanfolya­mok szervezésére. A történelmi és a gazdaságpolitikai téma meg­ismertetését azok körében kell szorgalmazni, akik az elmúlt év­ben ill. években e tanfolyamokat még nem végezték el. c./ "Időszerű ideológiai és politikai kérdések" c« tanfolyam résztvevői továbbra is elsősorban a megfelelő előképzettség­gel rendelkező párttagok és pártonkivüliek, a közvélemény be­folyásolásában aktivan résztvevő értelmiségiek legyenek. A tanfolyam kötelező foglalkozásainak témáját a központi tema­tikai ajánlás alapján az alapszervezeteknek kell kiválaszta­niok. d./ Az előadásos propagandát a korábbi gyakorlatnak megfelelően főleg a kisebb létszámú alapszervezeteknél területi, körzeti pártszerveknél ajánlatos szervezni. Témáit a konkrét helyi feladatokhoz és rétegigényekhez kapcsolódóan a pártszervek ve< zetősége választja ki. e./ önálló megyei tanfolyam ebben az oktatási évben sem indul, a központi tanfolyamok tananyagába azonban be kell épiteni he­lyileg aktuális témákat. A tömegoktatás 1988. november 15-én indul és 1989. májusában fejeződik be. B./ Káderoktatás ^ii^/ Az oktatási igazgatóság az előző években bevált gyakorlatnak megfelelően - már a múlt év őszén kialakitott tanfolyam-aján­lással, szóbeli konzultációk sorozatával végezte az uj párt­oktatási év előkészitásét.

Next

/
Thumbnails
Contents