MSZMP Nógrád Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (XXXV.51.c) 1988
1988. március 29. • 841. őe. - Oldalszámok - 1988. 841. 8.
Q ^ ^ ^ •» %y «» ^ » f * « ''^ 2/ Oelentés a megye VII. ötéves területfejlesztési Irányelveinek időarányos végrehajtásáról, különös tekintettel a hátrányos helyzetű térségek fejlesztésének feladataira. Előadó t Béres István elvtárs Béres István elvtárs szóbeli kiegészítőjej A tapasztalatok minél szélesebb figyelembe vétele indokolta* hogy az előkészitő munka során konzultáljunk a helyi párt- tanácsi szervekkel. Ebbe bevontuk a pártbizottság a munkabizottság és az apparátus tagjait is, mintegy száz főt. Az előterjesztés tervezetet a gazdasági és szövetkezetpolitikai munkabizottság is megtárgyalta. A bizottság javasolta, hogy a tapasztalatok között a főbb tendenciákat jelezzük, a feladatokat a kibontakozási program megyei feladattervének követelményei alapján fogalmazzuk meg. Kérdést tett felt Ouscsák György, Skoda Ferenc, Ágner Gyula, Szigeti Ernő elvtárs Géczi János elvtársi Ezt az előterjesztést PB-ülés elé terveztük. Jelzem, hogy a témát együtt vizsgáljuk a kibontakozási programmal, intézkedési tervvel és a pártértekezlet állásfoglalásával# ezért azokkal az elemekkel majd ki kell egésziteni. Ilyen igénnyel tárgyaljuk az előterjesztést. Hozzászólások: "^ Zsuffa Miklós elvtársi A Kamara a közelmúltban létrehozta az egyeztető megbeszélést a vállalatunk és a hitelező bankok között. A tárgyalás eredménytelenül végződött, mert olyan ütemben nem tudjuk visszafizetni tartozásainkat, mint ahogyan azt igénylik. A szanáló szervezet ennek alapján megkezdte a működését. Döntés várhatóan a májusi kormányülés után lesz. Az elmúlt időszakban több korszerű üzem telepedett le a megye nyugati részén. Az eredmények alapján egy kiegyensúlyozott helyzet kezd kialakulni a nyugati ipartelep és a salgótarjáni J|Darmedence között. Dogosan merül fel az az. igény, hogy most már a déli területek fejlesztését is programba kell venni. Egyet is értek a koncepcióval, de nem szabad figyelmen kivül hagyni a salgótarjáni iparmedencét sem. ^ juscsák György elvtárs; l ^ Egyetértek Géczi elvtárs javaslatával.