MSZMP Nógrád Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (XXXV.51.c) 1987
1987. június 2. • 823. őe. - Oldalszámok - 1987. 823. 44.
3./ térségünkben politikai szükségszerűség a nyugdijba kerülő párttagokkal való összehangoltabb foglalkozás, A feladat jelentőségének, súlyának megfelelő érdemességgel, már 1-2 évvel előbb kell elkezdeni felkészitésüket az uj helyzetre* A munkahelyi pártszervezetek időben adjanak tájékoztatást a fogadó alapszervezetnek, értékeljék az érintettek tevékenységét, tegyenek javaslatot lakóhelyi pártmegbizatásukra. A községi pártszervezetek tudatosan készüljenek fel a nyugdíjba kerülők figyelmes fogadására* Adjanak taggyűlésen tájékoztatást a hozzájuk érkezettek korábbi tevékenységéről. A munkahelyek ajánlását, az érintett kérését is figyelembe véve adjanak számukra pártmegbizatást. Az irányitó pártszervek tegyék céltudatosabbá és hatékonyabbá az együttműködést irányitó, szervező, ellenőrző munkájukat* 1*/ A városi pártbizottság differenciáltan biztositsa, hogy egyidejűleg fejlődjön a lakóhelyi és a munkahelyi alapszervezetek önállósága, a térségi szemléletet erősitő kölcsönös érdekeltség, valamint Szécsény körzet-központi szerepe. A területen működő társközségi alapszervezetek kis létszámára, alacsony színvonalú munkájára való tekintettel az együttműködésben rejlő lehetőségeket, a felhalmozódó tapasziaLatokát hasznosítsa* Tegye azt a politikai munka, a párt befolyása, a hatékonyabb tevékenység jelentős helyi emelőjévé. Szükség van a kommunisták egységes fellépésére, befolyásának növelésére a politikai élet aktivitásában, az anyagi-, szellemi erőforrások jobb mozgósításában, a községpolitikai célok • alakításában, az emberek tudatának fejlesztésében. A város politikai testületei helyezzék munkájuk középpontjába a párttagság aktivitásával, eszmei-polfiikai arculatformálásával, közéleti tevékenységével összefüggő közvetlen feladatokat.