MSZMP Nógrád Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (XXXV.51.c) 1986

1986. május 20. • 793. őe. - Oldalszámok - 1986. 793. 19.

- Az MSZBT tagcsoportok folyamatos programjaikkal segitsék elő a magyar és szovjet nép barátságának, együtt rrüködésének el­mélyítését, Nógrád és Kemerovó testvérkapcsolatainak fejlesz­tését. Határidő : folyamatos Felelős : MSZBT tagcsoportok elnökei A tömegtájékoztatásban - A megyei sajtó, az üzemi lapok, a Nógrádi Szemle, a Palóc­föld, a Nógrádi Művelődés, a Fórum jellegüknek megfelelően dolgozzák fel a három évtizedes fejlődés főbb tapasztala­tait, eredményeit tegyenek közzé fontos megyei dokumentumo­kat, készítsenek riportokat, interjúkat a tárgyalt korszak aktiv személyiségeivel, közöljenek portrékat, visszaemléke­zéseket, mutassák be a megye településeinek, gazdasági egy­ségeinek fejlődését, folyamatosan tájékoztassanak a helyi rendezvényekről, segitsék a mai feladatok megvalósítását. Határidő : folyamatos Felelős: a felsorolt lapok főszerkesztői - Szorgalmazni kell, hogy a pártaktíva, a politikai törzsgárda szervezetten olvassa, illetve újraolvassa a korszak történel­mi jelentőségű dokumentumait, az országos és a megyei lapok e témájú közieményit, a rádió és televízió műsorait - külö­nös tekintettel a Nógrád megyei személyek visszaemlékezéseire. Határidő : értelemszerűen Felelős: városi, illetve városi jogú pártbizottságok ideológiai titkárai A propagandában, káderképzésben - Az 1986/87-es pártoktatási évben a tananyaghoz kapcsolódva kiemelten kell foglalkozni a szocialista építőmunka utóbbi három évtizedének tanulmányozásaival, a szocializmus építé­sének időszerű kérdéseivel. Határidő: értelemszerűen Felelős: PMO vezető, Oktatási Igazgatóság igazgatója

Next

/
Thumbnails
Contents