MSZMP Nógrád Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (XXXV.51.c) 1986

1986. május 6. • 792. őe. - Oldalszámok - 1986. 792. 8.

^koda Ferenc elvtárs összefoglalója; A tájékoztató tárgyszerűen mutatta be, hogy a megyében a párt­fegyelmi helyzet alapvetően szilárd, csak a tagság kis hányada sérti meg a párt normáit, illetve a törvényeket. Az elmúlt évben kismértékben nőtt a fegyelmi ügyek száma, illetve emelke­dett a súlyosabb pártbuntetések aránya. Ez a pártszervek igé­nyesebb munkáját, határozottabb fellépését is bizonyitja. Az is igaz, hogy országos adatokat nézve nálunk a legmagasabb a bűn­cselekményt elkövető párttagok aránya. A megelőzés érdekében ezen a területen még sokat kell tenni. A fegyelmi bizottságok a kongresszustól kapott önálló döntési jogkörükkel jól éltek, alaposan előkészitett döntéseket hoztak. Fontos, hogy a végrehajtó bizottságok évente kapjanak tájékoz­tatást a fegyelmi helyzetről, a pártfegyelem alakulásáról. A Központi Ellenőrző Bizottság irányelvének ismételt értelme­zésére is vissza kell térni annak ellenére, hogy feldolgozá­sára nagy figyelmet forditottunk. Még nem mindenhol alkalmazzák az, egyébként bevált megelőző, figyelmeztető elbeszélgetéseket. Javaslom, hogy fogadjuk el a tájékoztatót, Állapitsuk meg, hogy a munka alapvetően jó szinvonalon folyik. A figyelmet a súlyo­sabb vétségek, a bűncselekmények csökkentésére, a megelőzésre forditsuk. Kérjük következetesebben számon a párttagsággal járó kötelezettségek teljesitését. Fontos követelmény, hogy a fegyelmi munka jobban épüljön be a pártszervezetek egész tevékenységébe. Géczi János elvtárs: Javaslom, hogy a végrehajtó bizottság fogadja el az előterjesz­tést ós Skoda elvtárs összefoglalóját. A végrehajtó bizottság a tájékoztatót és az Összefoglalót egyhangúlag elfogadta.

Next

/
Thumbnails
Contents