MSZMP Nógrád Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (XXXV.51.c) 1986

1986. április 8. • 790. őe. - Oldalszámok - 1986. 790. 4.

- 3 fogadjuk el a tájékoztatót* A vitában többen fontos kiegészítéseket tettek a munkaversennyel, a brigádmozgalommal kapcsolatban. Az üzemek egy részében a kongresszusi, felszabadulási munkaversenyvállalás kedve­ző feltételek között, jó hangulatban indult. A VB akkor - az előző ta­pasztalatok alapján - néhány jelentős kérdésre felhivta a pártszerveze­tek, a szakszervezet és a gazdasági vezetés figyelmét. Elképzeléseinket azonban nem sikerült a követelmények szerint megvalósitani. A politikai munka eszközeivel sem tettünk meg mindent a kiegyensúlyozottabb, jobb színvonalú teljesítmény érdekében. Igaz, hogy a Politikai Bizottság állásfoglalása szerint a teljesítmények elmaradása miatt csökkentették a kiosztható elismerések számát, azonban ha munkánk eredményesebb, még ilyen helyzetben is nagyobb arányban részesültünk volna azokból. Oavas­lom, hogy a VB fejezze ki elismerését azoknak a vállalatoknak, üzemeknek, amelyek teljesítményük alapján elérték a megpályázott cimet. Ugyanakkor vonjuk le a következtetést, hogy - több területen - már az indulásnál is volt bizonytalanság. Az újszerű vállalásokban a minőség, az export, a gazdaságosság növelése nagyobb figyelmet érdemelt volna. Sem a gazdasági, sem a politikai vezetés nem tudta biztositani azt a feltételt, hogy a brigádok, üzemek teljesítménye megfeleljen a magasabb követelményeknek. A vállalatok ilyen szempontból is gondolják végig a munkaversennyel kap­csolatos tevékenységüket. Nincs okunk nagyobb kesergésre, de tudomásul kell venni, hogy lehetőségeinknél szerényebb az elért eredmény. Fogadjuk el azokat a megállapításokat, amelyeket Balázs elvtárs elmondott* Érde­mes ezeket feldolgozni, s a tanulságokat levonni. A következtetések jegyében az üzemeknél, brigádoknál igényesebben, és konkrétabban vizs­gálják meg, hogy milyen változásokra van szükség. Döntő, hogy a telje­sítmények hosszabb távon kiegyensúlyozottak legyenek. Komplexebb módon szabják meg a követelményeket, és biztositsák ezekhez a feltételeket. Rendszeresebben kisérjék figyelemmel a vállalásokat. Az önértékelés le­gyen igényesebb, a vezetés pedig kritikusabban vizsgálja a teljesítmé­nyeket. Dobban kellene népszerűsíteni azokat, akik a legjobb eredményt érték el. Fontos, hogy a gazdasági vezetés, a párt- és a szakszervezet nagyobb felelősséggel végzett szervező munkát folytasson. Azt javaslom, hogy a tapasztalatokat gazdaságpolitikai titkári értekezleten dolgozzuk fel. Ajánljuk az üzemeknek, hogy önkritikusan, konkrétan, tényszerűen vizsgálják meg saját helyzetüket. Az irányitó pártbizottságok kisérjék ezt a munkát figyelemmel, ahol indokoltnak tartják a tapasztalatokat testületi ülésen tárgyalják meg. A szakmai szakszervezetek is vonják le a következtetéseket. Az Operativ Bizottság működése abban az értelemben

Next

/
Thumbnails
Contents