MSZMP Nógrád Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (XXXV.51.c) 1986
1986. március 11. • 788. őe. - Oldalszámok - 1986. 788. 6.
szerű hasznosításának más formáit is. Csak ilyen politikai támogatás, sokoldalú gazdasági együttműködés, kezdeményezőkészség lehet alapja az eredményes megvalósításnak. A munkaasztalon lehetnek más igények is, azonban minden erőt a terv biztonságos megvalósítására kell koncentrálni. Kevesebb szó esett a munka egy fontos eleméről, nevezetesen arról, hogy a termelő és nem termelő szférában egyaránt megnövekedett az anyag- és energiagazdálkodás szerepe. Utaljunk arra, hogy a hatékonyság kibontakoztatásában, a termékszerkezet korszerűsítésén, a műszaki, technikai haladás meggyorsításán tul még nagy tartalékaink vannak e területen. Széles értelemben szóljunk az emberi tényezőkben rejlő sokirányú lehetőségek gyorsabb és eredményesebb kibontakoztatásáról. A pártszervezetektől azt várjuk, hogy politikai eszközökkel támogassák a tervkoncepció elfogadását és megvalósítását. Továbbra is kérjük a tömegszervezeteket és mozgalmakat, hogy a terv kialakításánál tapasztalt felelősséggel, elkötelezettséggel segítsék a célkitűzések eredményes megvalósítását. Forduljunk felhívással a vállalatokhoz, szövetkezetekhez, hogy közös érdekek alapján fokozottabban vegyenek részt a lakóterület infrastrukturális fejlesztésében. Szervezeti jellegű ajánlásként fogadjuk el, hogy a soron következő első titkári értekezleten adjunk tájékoztatót a javaslatokról, elképzelésekről. A propaganda munkában, a pártoktatás keretében, a káderképzésben is kapjon helyet a VII. ötéves terület- és tanácsi fejlesztési terv helyi feldolgozása. A tanácsokban működő MSzMP csoportok vezetőit is tájékoztassuk az elképzelésekről. A sajtó és az üzemi lapok - előkészítő jelleggel - szóljanak az elgondolásokról. Széleskörű megismertetésre, mozgósításra a végleges elfogadás után vállalkozhatunk. Zsuffa elvtárs ho lását a negatív racionalizálásról belső használatként kezeljük. A VB a szóbeli előterjesztést a kiegészítésekkel elfogadta, az összefoglalóban elhangzottakkal egyetértett.