MSZMP Nógrád Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (XXXV.51.c) 1986
1986. október 7. • 803. őe. - Oldalszámok - 1986. 803. 8.
én mégis visszalépésnek érzem az impozáns nagyterem, az értelmiség otthonának bérbeadását. Uj helyzetet teremtett az a tény, hogy a TIT társadalmi szervezetként működik és a Minisztertanács hatáskörébe került. Ugyancsak figyelembe kell venni a közigazgatási rendszer változásait is. E körülmények között elismerésre méltó eredmények születtek, fontos értékközvetítő, értékteremtő munkát végeztek. Az alapvető célok továbbra sem változnak, ugyanakkor ugy látjuk a megyei szervezet munkájában is vannak további tartalékok. Törekedjenek még jobban mobilizálni a megyében élő értelmiség szellemi energiáját. Összetételében országosan a TIT tagság aránya elfogadható, mégis ugy látjuk lehetséges és szükséges növelni létszámukat, különösen a rugalmasan gondolkodó, kezdeményező, az újra fogékony fiatal értelmiségiek, szakemberek köréből. A megyei testületek munkáját a TIT Országos Központjához hasonlóan Ítéljük meg. Azonban olyan centrális helyen, mint Salgótarján évek óta nincs megoldva folyamatos testületi tevékenység. Önkritikusan kell azt is szóvátenni, hogy néhány kulcspozícióban évek óta fluktuáció van. Alapvetően rendben lévő a közgyűlésre való felkészülés, de a megyeszékhelyen a fenti okok miatt nehéz lesz színvonalas elemzést végezni. Megújulásra van szükség az együttműködésben, a módszertani munkában. A TITnek fontos szerepe van a tudatformáló munka egészében, az ideológiai feladatok végrehajtásában. Ezért tevékenységükhöz a pártszervezetek részéről a jövőben is törekszünk megfelelő politikai támogatást nyújtani. Ez egyrészt szemléletformáló munkát jelent, másrészt igénytámasztást, segítséget a káderpolitikai kérdések megoldásában. Géczi János elvtárs /összefoglaló/ Az előterjesztés és a vita is érzékeltette, hogy milyen jelentős változás ment végbe a TIT szervezetek tevékenységében. Eredményes munkájukért a VB fejezze ki elismerését. Az értékek elismerése mellett azonban szólni kell azokról a területekről is, melyeken nem történt előrehaladás. Komoly tartalékok, feladatok vannak a szellemi erők mozgósításában, az értelmiség bevonásában, a fiatalításban, a különböző szakterületek egyenetlenségeinek mérséklésében, a tartalmi és módszertani munka korszerűsítésében. A feltételek, körülmények változása ösztönzést kell hogy jelentsen a további megújuláshoz. Az előterjesztés és a vita alapján készüljön állásfoglalás, melyet a küldöttértekezlet munkájában, illetve a TIT szervezet programjának kiala-