MSZMP Nógrád Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (XXXV.51.c) 1986

1986. október 7. • 803. őe. - Oldalszámok - 1986. 803. 4.

4 kongresszuson és a megyei küldöttgyűlésen elhangzott kérdésekkel a munkabizottság rendszeresen foglalkozik, mely érződik az előterjesz­-4ésb§l is-.7 Ar --VB- 4i4a^^:^ff^ir+7 trogy a pártszervezetek az elmúlt évek­ben rendszeresen foglalkoztak az ifjúságpolitika megvalósításával, a KISz pártirányitásának kérdéseivel. Pártbizottságunk 1985 július 3-án széleskörű értékelés után az ifjúságpolitikai munka megyei végrehaj­tására hozott határozatot. Akkor a KB állásfoglalásának megfelelően ki­emelt kérdések alapján vizsgáltuk a helyzetet. A KISZ kongresszus tu­lajdonképpen azt vállalta fel, hogy elsősorban a KB legutóbbi határo­zatában szereplő kérdésekre adjon válas-z^fe^—a- KlSZ^ s^ ját mtm ka mó d szerú=~ nek javitására, tennivalóira vonatkozóan ezeket fejlessze tovább, hoz­zon változásokat. így került elő a tizen évesek problémája, a diák­ifjusági, a rétegmunka, mint frekventált területek, melyekben határo­zott előrelépést sürgetett a KISZ kongresszus. A megyében is érzékel­hető volt, hogy a fiatalok is több vonatkozásban változást kezdemé­nyeznek. Nyilvánvaló, hogy a közösen elhatározott változtatásokat a pártszervezeteknek és más szerveknek is támogatni kell, ezzel együtt korszerűsíteni, kiegésziteni eddigi tevékenységüket. Ezt ugy kell vé­geznünk, hogy a KISZ-nek önmagával szemben megfogalmazott szándéka jobban érvényesülhessen, nagyobb ereje legyen a politikai nevelésre, a mozgalmi munka szervezésére. A KB PTO állást foglalt abban, hogy a különböző szerveknek milyen feladatok megfogalmazását tartja szük­ségesnek. Ez adta a gondolatot, hogy mi is a kérdések konkrétabb ér­vényesítése, eredményesebb gyakorlati megvalósítása érdekében éljünk javaslatokkal. Füssy elvtárs szóbeli kiegészítőjében helyesen utalt ezekre a folyamatokra. Figyelembe kell venni, hogy az országos fő­hatóságok, pénzintézetek és más szervek is fognak konkrét intézke­déseket tenni, melyekkel később mi a megfelelő megyei szerveknél ta­lálkozunk. Ebbe illeszkedik bele a megyei VB határozata. Többször megfogalmazódik, hogy az ifjúság nevelésével, a KISZ pártirányitásá­val a pártszervek gyakran foglalkoznak. A jó szándékon nem múlik az ifjúság szocialista szellemű nevelése, azonban gyakran csorbát szen­ved a feladatok tudatosabb, eredményesebb végrehajtása, a pártellen­őrzés esetenként elsikkad, nem kielégitő. Az általában folytatott ifjúsági munkáról váltsunk át a konkrét felelősséget is jobban tartal­mazó, és az ellenőrzés lehetőségét jobban biztosító gyakorlatra. Ennek lényege nyilvánvaló, elsősorban a pártszervezetek és a külön-

Next

/
Thumbnails
Contents