MSZMP Nógrád Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (XXXV.51.c) 1986

1986. október 7. • 803. őe. - Oldalszámok - 1986. 803. 2.

A KISZ küldöttgyűléseken elhangzott észrevételek, javaslatok ér­vényesitésének, hasznosításának helyzete . Előadó: Füssy József elvtárs Füssy József elvtárs /szóbeli kiegészitője/ Az Ifjúságpolitikai Munkabizottság fontosnak tartotta vizsgálni, hogy a KISZ kongresszus és a megyei küldöttgyűlést követően a kü­lönböző fórumokon az ifjúság társadalmi helyzetét, politikai, köz­életi tevékenységét érintő kérdésekre hogyan reagálnak az érintett párt, állami és tömegszervezetek. A KB PTO a KISZ kongresszus után feladattervet fogadott el, amelyben a pártszervek mellett az orszá­gos főhatóságok tennivalói is szerepeltek. Az előterjesztés ké­szitése során figyelembe vettük a KISZ kongresszus, a megyei kül­döttgyűlés dokumentumait, a megyei pártbizottság 1985. júliusi ha­tározatát az ifjúság társadalmi helyzetéről és az ifjúságpolitika megyei feladatairól. A megyei VB augusztus 12-i és 26-i állásfog­lalásait, valamint a KB programjában rögzitett néhány időszerű ifjú­ságpolitikai feladatot is felhasználtuk. A feladati részben az 1985-ös megyei PB határozatán túlmenően a megyében megvalósítandó közvetlen tennivalókat fogalmaztuk meg. Kérdés hangzott el: Ágner Gyula és Skoda Ferenc elvtárs részéről Hozzászólások Ágner Gyula elvtárs: Az előterjesztés értékelő része jól tartalmazza a felszinre került gondokat, problémákat, a fiatalok helyzetét érintő legfontosabb intézkedéseket, a további tennivalókat. A feladattervben a szakszerve zetekre vonatkozóan megfogalmazottakat erősiteni tudom. Ma az ifjú­ságpolitikai határozat végrehajtásához szükséges információkkal az SzMT rendelkezik, a szakmai, ágazati szakszervezetek azonban nem. Feladatunk, hogy az üzemekben, munkahelyeken a mozgalomban tovább segitsük az ifjúsági tanácsok létrejöttét. A SzOT és a KISZ vezetői­nek megbeszélésének témája is elsősorban a kongresszus és a megyei küldöttgyűlések tapasztalatainak értékelése volt. A feladatok együt­tes végzése azt követeli tőlünk, hogy a KISZ bizottság vezetőivel beszéljük meg a megyei sajátosságokat, egymást informálva közösen ha­tározzuk meg az előrelépéshez szükséges tennivalókat.

Next

/
Thumbnails
Contents