MSZMP Nógrád Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (XXXV.51.c) 1985
1985. július 18. • 771. őe. - Oldalszámok - 1985. 771. 13.
BEVEZETŐ A koncepció célja, hogy a VII• ötéves terv időszakára megjelölje a megye terület- és településfejlesztésének, valamint a tanácsi gazdaság fejlesztésének fo irányait, céljait, meghatározza súlyponti feladatait és a tanácsi fejlesztések megvalósitásának eszközrendszerét; orientálja a gazdálkodó szervezetek és a helyi tanácsok tervező munkáját. A koncepció kialakitésa során hasznositottuk az Országos Tervhivatal által rendelkezésünkre bocsátott hosszutávu és VII. ötéves koncepciókat, a minisztériumok szakmai irányelveit. A fő irányok, célok kijelölése során a megyei pártértekezlet határozatában foglaltak következetes érvényesítésére törekedtünk, támaszkodtunk a megyei hosszutávu tervező munka eredményeire, a középtávra levonható következtetésekre és elemzésekre. Az előterjesztés a megyei szakigazgatási szervekkel és a helyi tanácsok szakapparátusával együtt végzett tervező munka eredménye, amelyet együttes ülésen megvitatott a megyei pártbizottság és a tanács végrehajtó bizottsága. A terület- és tanácsi gazdaságfejlesztés VII. ötéves tervi feladatainak meghatározásánál sajátos körülményt jelentett, hogy átfogó korszerűsítésre került a népgazdaság terület- és településfejlesztésének hosázutávu koncepciója, a tervidőszakban alapvetően módosul a területfejlesztésben meghatározó szerepet betöltő tanácsi gazdaságirányítás rendszere.