MSZMP Nógrád Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (XXXV.51.c) 1985
1985. augusztus 27. • 774. őe. - Oldalszámok - 1985. 774. 7.
- 6 delkezésre álló eszközök felhasználásáról - beleértve a bért is a hatékonyság elsődleges figyelembe vételével. A jelenlegi foglalkoztatási gyakorlatunkat és szemléletünket is meg kell változtatni. Nem tudtuk még elég széles körben elfogadtatni azt sem, hogy csak a meglévő eszközökkel gazdálkodhatunk, ezt tapasztaljuk a VII. ötéves terv előkészitése idején is. A kőzvóleroényformáló politikai munkát ezért tartom nagyon fontosnak. Nenus Ferencné elvtársnő : Vállalatunknál nem tul jók a tapasztalatok sem a múlt évi kisérleti, sem ez évben bevezetett központi bérszabályozásról. Gyáregységeink nem tudják teljesiteni azokat a követelményeket, amelyek a magasabb ébremelést lehetővé tennék. Ezt mutatják az első félévi adatok. A bérfejlesztés sajnos nem haladja meg az áremeléseket. Helytelenítem, hogy azok, akik gyakran változtatnak munkahelyet sokszor előnyösebb helyzetbe kerülnek, magasabb órabért kapnak kisebb üzemeknél, mint amennyit a nagyvállalatok tudnak adni a dolgozóiknak. Zsuffa Miklós elvtárs : Egyetértek az előterjesztéssel és a javaslatokkal is. A bérszabályozási formák megválasztását a vállalatok lehetőségei nagyrészt behatárolják, ezzel együtt arra orientálnak, hogy azt tegyük, ami a népgazdaságnak is érdeke. Látni kell, hogy ez jobban differenciálni fogja a vállalatokat, mit a központi szerveknek kell helyes irányba terelni, figyelembe véve a távlati célokat is. Nem lenne helyes fontos közszolgáltató vállalatoknál a nagyarányú létszámcsökkentést megengedni. Fontosnak tartora a teljesítmények objektiv mérését a helyes viszonyítási alapot. Irritáló a nagyüzemi munkások körében hogy egyesek ellenőrizhetetlen jövedelmekre tesznek szert. Reméljük ezen az uj adóztatási rendszer változtatni fog. Ahogy látom hasznosítható tapasztalatok szerzéséhez hosszabb idő szükséges, ezért javaslom, hogy valamilyen fórumon egy év után térjünk vissza erre a kérdésre. A jó módszerek elterjesztésére is meg kell találni a lehetőséget. Géczi János elvtárs összefoglalója; Állapítsuk meg, hogy helyes volt napirendre tűzni a bérgazdálkodás korszerűsítésével kapcsolatos tapasztalatokat, áttekinteni a pozitiv és negativ tendenciákat. A vita a gazdálkodó szervek tevékenységének szélesebb körét érintette. Szinte valamennyi a gaz-