MSZMP Nógrád Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (XXXV.51.c) 1984

1984. szeptember 11. • 749. őe. - Oldalszámok - 1984. 749. 29.

- 8 ­A* Ez az alapja annak, hogy az irásos anyagban jelezte, hogy feladatuk ellátáshoz rendelkeznek a szükséges politikai és szakmai ismeretekkel, - közvéleményben és a kollektivek közérzetében ennek igen poztxv a htása. - a politikai ir ányitő munkában kulcsszerepet betöltő párttitkárok személyi feltételei és javultak' az elmúlt években, A táblázat mutatja, hogy jelentős előbbrelépés von politikai és állami végzettségeket tekintve. Természetesen a mai követelmény szintjéhez még további erőfeszítések szükségesek, és a kongresszus előkészítésénél erre figyelemmel vagyunk hasonlóan vezetőségi tagok összetételének további javításában is. 7, Kapcsolati rendszerünktől alapvetően az mondható el, hogy az elvszerü, rendszeressége viszont változó: - pontosabbá kell tennünk, - mint azt a feidatok során ás jeleztük - a különböző szintű pártszervekkel való kapcsolatrendszerünket. - zavart kelt esetenként, hogy a megyei hatáskörbe tartozó vezetők által irányított szervezet vagy vállalatnál folyó gazdaságpolitikai munka mennyiben megyei szintüxirányitásu és mennyiben városi. /Itt-Ott egymásra várás, illetve párlöuzamosság is van,/ - városi pártbizottság pl. nem igen foglalkozott eddig - testületi ülésen - az erdőgazdaságnál folyó gazdaságpolitikai munkával, ez évben már igen ami egy kis értetlenséget is kiváltott a gazda­ság vezetőinél. Ugy tudom, hogy pl. a megyénél sem kerül napirendre, KB, tudom, hogy ez a helyzet a Gabonaipari Vállalatnál is. /A- vállalat megyei az alapszervezet irányítása természetszerűen város/- Kábelgyáresetében, 5élév áatt - megyei párt VB. is és a városi párt VB, is testületi ülésen foglalkozott - ha eltérő cim alatt is- az ott folyó munkával. - jobb koordinációra van szükség. - A vállalati központokban dolgozók - koordinációs pártszervvel - szinte nincs a városi pártbizottságnak élő kapcsolata, de nagyon alkalomszerű a gyáregységek pártszervezetei közti együtt­működés is.

Next

/
Thumbnails
Contents