MSZMP Nógrád Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (XXXV.51.c) 1984

1984. szeptember 11. • 749. őe. - Oldalszámok - 1984. 749. 16.

(6 - 6 ­az uj követelmények megértésére, megértetésére koncentráljanak, s ennek megfelelően javítsák munkájuk szinvonalat, irányító, szer­vező, ellenőrző tevékenységüket. Miután az alapszervezetek, a kol­lektivek felelőssége nagyobb lesz, a politikai irányitás fő eszkö­zének a folyamatos párbeszédet - érveléssel, eszmecserével - kell tekinteni a párttagok és a pártonkivüliek körében egyaránt, A ha­tározatok végrehajtása, szervezése mellett a helyi politikai fel­adatok meghatározására, a döntések előkészitésére forditsák a na­gyobb figyelmet* A pártfórumain - taggyűléseken - ennek megfelelően folyjon az eszmecsere. A pártirányitást elsősorban a párttagok mun­káján, vitakészségén, az ügyekben való aktiv részvételükön keresz­tül érvényesitsék. E követelmény szerint alakitsák tagfelvételi tennivalóikat, biztosítsák, hogy a legfelkészültebb fiatalok kerül­jenek be az alapszervezetükbe. Korszerűsítsék a pártmegbizatások rendszerét, az kapcsolódjon jobban a hozott döntések megvalósításá­hoz, legyen konkrét és keressenek uj formákat, módszereket azok számonkérésére. Alakítsanak ki közvetlenebb, életszerűbb kapcsolatot a vállalati központokban dokgozó - koordináló feladatot ellátó - pártszervek­kel, illetve a felügyeleti állami, gazdasági szervezetekkel. Legye­nek kezdeményezőbbek, a szervezeti és érdekeltségi rendszerek kor­szerűsítésében. Igényeljék és követeljék meg a kommunista gazdasági vezetőktől, hogy aktívabban vegyenek részt a helyi politikai döntésekben, az alapszer­vezeti munka javításában, hogy a gazdasági testületek döntéseiben, azt rájuk nézve kötelezően tudják képviselni. A gazdasági vezetők érezzék jobban a politikai felelősség súlyát. Az alapszervezetek, kádermunkájukban erre legyenek nagyobb figyelem­mel. Fordítsanak nagyobb figyelmet középszinten is a vezetői munka ja­vítására, a vezetés minden területén az utánpótlás nevelésére. Keressék a szocialista munkaverseny uj formáit, az újítómozgalom rangjának helyreállítását, s ezen keresztül is biztosítsák a gaz­dálkodás hatékonyságának javítását, a fegyelmezettebb munka­végzést.

Next

/
Thumbnails
Contents