MSZMP Nógrád Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (XXXV.51.c) 1984

1984. augusztus 31. • 748. őe. - Oldalszámok - 1984. 748. 27.

4 épüljenek helyzetünk, lehetőségeink gondos elemzésére, eddigi vívmányainkra, segítsék elő a munkahelyi, lakóterületi kollek­tívák cselekvő aktivitásának további kibontakoztatását. A beszámolók és a feladatok készitése során a helyileg legfon­tosabb politikai kérdések, összefüggések kiemelésére törekedje­nek. Kerüljék az elmúlt időszakban végzett munka leltárszerű felsorolását. Hasznosítsák a korábbi pártértekezlet! határoza­tuk „félidős" értékelésük, középtávú terveik, éves munkaprog­ramjaik és a fontosabb politikai döntéseik végrehajtásának ta­pasztalatait. A taggyűlések, pártértekezletek politikai előkészítése biztosít­sa a párttagok eszmei-politikai, cselekvési egységének és tömeg­kapcsolatának erősítését, a szocialista demokrácia elmélyítését. Az eszmecserék középpontjába a társadalmi valóság élő, eleven kérdéseit kell állítani, amelyek foglalkoztatják a párttagságot, a munkahelyi, lakóhelyi közösségeket. Különösen fontos, hogy a kongresszusi felkészülés időszakában a pártszervek,- szervezetek fokozottan igényeljék - a párttagság mellett - Q párton kivüli dolgozók véleményét, javaslatait. Se­gítsék elő a társadalmi együttgondolkodást, a feladatok közös vállalását. A közigazgatás átszervezése során újonnan alakult városi, váro­si jogú nagyközségi pártbizottságok az értékeléskor támaszkodja­nak a korábbi irányító pártszerv dokumentumaira, a testületi tag­jaik és apparátusuk ismereteire. II. Kádermunka feladatai A káderelőkészítő munkában következetesen érvényesíteni kell a párt káderpolitikai alapelveit, a növekvő követelményeket. Min­den szinten törekedni kell arra, hogy a párt vezető testületek és a tisztségviselők megválasztásával tovább javuljanak a párt­irányítás személyi feltételei. E célból épiteni kell a középtávú káderutánpótlási, nevelési tervek végrehajtásának eredményeire is.

Next

/
Thumbnails
Contents