MSZMP Nógrád Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (XXXV.51.c) 1984
1984. augusztus 31. • 748. őe. - Oldalszámok - 1984. 748. 6.
é> - 5 Géczi Dános elvtárs üsszefoglalő.ja : Alapnak fogadjuk el az előterjesztést. A KB állásfoglalásával és az Agit-prop. osztály által kiadott iránymutatással összhangban van. Abból kell kiindulni, hogy irányítási rendszerünk továbbfejlesztését társadalmi, gazdasági viszonyaink változásai kötelezővé teszik. A bevált elvek megerősítéséről, korszerűsítéséről van szó, de ugyanakkor egy jelentős változtatás is végbe megy az irányitási rendszerben. Nagyon fontos érzékeltetni, hogy nem kis korrekció történik, hanem olyan lényeges változtatások, amit komolyan kell vizsgálni, magyarázni, hasképpen kell a pártvezetést, gazdaságvezetést - akiknek ebben különösen nagy szerepük van - felkésziteni, természetesen nem elhanyagolva a tömegeket. Nagyobb szerepet akarunk adni a dolgozó kollektíváknak a belső tartalékok feltárásában, saját terveik kialakitásában, a végrehajtásban, ellenőrzésben. Mi területi pártszervezet vagyunk, annak kellene erőteljesebb hangsúlyt adni, hogy a gazdaságpolitika megvalósításában a közép- és alsófoku szervek, illetve a gazdálkodó egységek irányításában van kötelezettségünk, lehetőségünk. Például, mi a gyáregységek szerepe az uj irányitási rendszerben, így válna erőteljesebbé a feladatok megyei jellege. Arra kellene különösen nagy figyelmet fordítani, hogy az emberek tömegeinél nagyon nehéz csak az elvekről beszélni. Itt még sok kérdésben ezután fog döntés születni. Bizzuk meg Gordos és Csongrády elvtársakat, hogy az elhangzott javaslatokkal szerkezetileg és tartalmilag tegyék még pontosabbá az előterjesztést. A végrehajtó bizottság a jelentést és a javaslatokat elfogadta .