MSZMP Nógrád Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (XXXV.51.c) 1984

1984. július 17. • 745. őe. - Oldalszámok - 1984. 745. 17.

.nem végzettek szarna is megközelíti a 700 főt«, Ismeretes, hogy ezeknek a rétegeknek a politikai munkába, a közéletbe való bevonása csak nagyon kor­látozottan valósit ható meg. A gyári pártbizottság munkarendje,munkamódszere, fejlesztésének feladataira 1932. júliusában hozott határozatunk végrehajtásáról a következó'ket szeretném elmondani: 1932, júliusi határozatunknak megfelelően a pártbizottság működési rendje kialakult, jó. Minden hatáskörbe tartozó kérdésben időben döntünk. Munkán­kat a felsőbb pártszervek határozatai, a saját éves munkaprogram, a féléves üléstervek alapján végezzük, amelyeknek elkészítését segiti, hogy rendszere­sen kérünk és kapunk javaslatokat az alapszervezetektől, munkabizottságoktól, testületek tagjaitól. Feladatokat határoztunk meg az alapszervezeteknek. Ajánlásokkal segitjük a tömegszervezetek és mozgalmak tervező munkáját. líem ragaszkodtunk mereven az előre kialakított elképzelésekhez, figyelembe vettük és rugalmasan a testületek napirendjére tűztük az élet által felvetett új kérdéseket. /Évente 1-2 olyan kérdést is megtárgyaltunk, amelyek eredetileg nem szerepeltek a végrehajtó bizottság üléstervében. A gazd.politikai kérdé­sekkel együtt a korábbinál nagyobb hangsúlyt kapott a tudatformáló, szervező, mozgósító munka, a célkitűzések megvalósításához szükséges egységes szemlélet és cselekvő támogatás kialakítása;, A pártbizottság tagjainak - a korábbi határozatunknak megfelelően - nagyobb szerepet biztosítottunk a testületi döntések elő készítés éljen, a hozott ha­tározatok végrehajtásában és ellenőrzésében. A döntések előtt szélesebb kör­ből kértünk véleményt a párttisztségviselőktől és párttagoktól, az érintett üzem vagy munkahely dolgozóitól. Az elhatározások megvalósítását az adott területen dolgozó pártbizottsági tagoknak, párttagoknak kiadott konkrét pártmegbizatások segítették. A PB. tagjainak nagyobb része jól közvetíti az általa képviselt munkahelyi környezetet, a pártalapszervezet véleményét * hangulatát a testületi üléseken. Eredményesen vesznek részt a testületi dön­tések ismertetésében, végrehajtásban és ellenőrzésben. Szemetes munkájukkal segítik saját alap szervezetük tevékenységét. Több éves erőfeszítéseink ellenére a testületi tagok egy részénél azonban még mindig tapasztalható, hogy nem tudja munkáját megfelelően ellátni, válasz­tott tisztségének megfelelni. Az elvárhatónál kevesebbszer mondja el, közvetíti testületi üléseken környezete véleményét, ill. nem továbbítja, képviseli kellőképpen saját környezetében, az alapszervezetében a testületi döntéseket. A konkrét témára való felkészülés hiánya gátolja abban, hogy

Next

/
Thumbnails
Contents