MSZMP Nógrád Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (XXXV.51.c) 1984

1984. június 19. • 743. őe. - Oldalszámok - 1984. 743. 19.

MSZMP NÓGRÁD MEGYEI BIZOTTSÁGA SALGÓTAROÁN Dr. Riedl .^^Jic&i Salgótarján, 1984. június 11. SZIGORÚAN BIZALMAS! Készült : 25 pld-ban VB/13/2 (/ Király Imi© ÁLLÁSFOGLALÁS "Az ifjúság társadalmi helyzete, a párt feladatai" cimü vita­anyagról Az MSZMP KB Ifjúsági Bizottsága vitaanyagát a megyében 69 csoport ban 1.000 fő bevonásával megvitattuk. Az irányitó pártbizottságok biztosították, hogy valamennyi osztály, réteg, fontosabb társa­dalmi csoportok, az ifjúsággal foglalkozó szervek, intézmények részt vegyenek a vitában, véleményt mondjanak. A városi jogú végrehajtó bizottságok össze gezték, állásfoglalásokban rögzitették véleményüket, javaslatai­kat. Általános tapasztalat, hogy aktuálisnak tartják az ifjúság hely­zetének vizsgálatát. Szükségesnek itélik, hogy a megváltozott nem­zetközi helyzetben, a nehezebb gazdasági feltételek között a párt meghatározza a körülményekhez jobban igazodó ifjúságpolitikai programját. A vitában résztvevők egyöntetűen helyesnek tartják, hogy mindezt a XIII. kongresszusra történő felkészülést megelőző­en vállalta a párt és igényli a kommunisták széleskörű bevonását a helyzetértékeléshez és a feladatok kialakításához. Az MSZMP KB Ifjúsági Bizottságának vitaanyagát reálisnak itélik, mely a valóságos problémákat kritikusan, önkritikusan számba veszi, feltárja a fejlődést gátló okokat, körülményeket, megfelelő progra­mot ad a pártszervezetek, valamennyi kommunista számára. Erénye, hogy vállalja a legfontosabb kérdések kiemelését, elemzését, ezek­re összepontositja a fő figyelmet. Szerkesztése logikus, jól átte­kinthető, stilusa közérthető. Mindezeket figyelembe véve javasol­juk megerŐsiteni a vitaanyag lényeges összefüggéseit, fő érték­itéleteit, súlyponti feladatait. Nem értünk egyet azokkal a szűk

Next

/
Thumbnails
Contents